Még egy hétig jelentkezhetnek a fogyatékkal élők az Erzsébet-táborokba

Publikálva: 2013. május 13.

Csaknem 400 fogyatékossággal élő ember számára biztosítanak kedvezményes üdülési lehetőséget az idén először meghirdetett speciális Erzsébet-táborok – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten. Az érintettek május 20-ig pályázhatnak.

A fogyatékossággal élők, illetve hozzátartozóik 4 speciális táborba jelentkezhetnek. Azok a családok, amelyekben az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálbér összegét, vagyis a 98 ezer forintot, fejenként 2 ezer forintért mehetnek táborozni, ez a kedvezmény a kísérőkre is vonatkozik – hangsúlyozta az államtitkár. A többi jelentkezőnek 10 ezer forintot kell fizetnie az egyhetes táborozásért, a teljes ellátásért és a speciális programokért.

Soltész Miklós hozzátette: a cafeteria rendszerének átalakítása nyomán olyan programokat tudtak kiírni, amely nem csak az időseket és a családosokat, hanem a fogyatékkal élőket is segíti. Az a haszon, amit eddig kivittek az országból, most ezen társadalmi csoportok életét segíti üdüléseken és különböző táborokon keresztül – fogalmazott az államtitkár.

A program részeként átalakították és akadálymentessé tették a balatonőszödi volt pártállami üdülőt, amelyet eddig csak kiváltságosok használhattak – tette hozzá Soltész Miklós.

Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője európai sikertörténetnek nevezte a programot, hiszen – mint elmondta – világszerte ritkaságnak számít az olyan magas támogatási arányú szociális program, amely ilyen sok emberhez elér. Az Erzsébet-programban idén eddig 135 ezer ember nyert lehetőséget nyaralásra, táborozásra, üdülésre, köztük 73 ezer gyermek.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A program idén több mint 5 ezer fogyatékkal élő ember számára kínál speciális üdülési lehetőséget. Most első alkalommal hirdetnek speciális táborokat is, két kategóriában. Az általános táborokba egyénileg is lehet jelentkezni, külön a gyermekeknek és a felnőtteknek, amelyeket komplex fejlesztési programelemekkel szerveztek meg. A másik kategóriába a tematikus táborok tartoznak. A tánc- és drámatábor, illetve az alkotótábor 10 éven felülieknek, így felnőttek számára is nyitva áll. A táborokat a Magyar Speciális Művészeti Műhely tartja, amely csaknem 20 éve foglakozik ezzel. A programok között batikolás, festészet, kosárfonás és fotózás is szerepel.

Az érdeklődők május 20-ig jelentkezhetnek az erzsebetprogram.hu oldalon keresztül. Idén eddig 135 ezer ember nyert üdülési lehetőséget, de még számos pályázat nyitva van, köztük őszi kirándulásoké, így ez a szám még jelentősen nőhet.

A programokra idén 3 milliárd forint áll rendelkezésre, amely kizárólag az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevételből származik - hangsúlyozta Nagy Anna.

Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnökségi tagja elmondta: a vonatkozó ENSZ egyezmény, illetve a magyar jogszabály is előírja, hogy a fogyatékkal élőknek joguk van az üdüléshez, pihenéshez és a szabadidőhöz úgy, hogy azt akadálymentes környezetben tölthessék el.

Orsós Zsolt vak sportoló, egykori paralimpikon, a szolidaritás nagykövete emlékeztetett rá, hogy 2010-ben indult egy program, amelynek során gimnáziumokban tartottak előadásokat arról, miként tudnak együtt élni és dolgozni a fogyatékkal élők, illetve az egészséges emberek. Idén először számos Erzsébet-táborba is eljut a program – tette hozzá.

(MTI)

Menü

Navigáció