Mától pályázhatnak a civil szervezetek a jövő évi működési pályázatra

Publikálva: 2012. november 12.

Megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap 2013. évre vonatkozó működési pályázata, melynek célja, hogy hozzájáruljon a civil társadalom erősítéséhez és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítéséhez. Ezzel egy időben kihirdették a 2012. évi szakmai pályázatok eredményeit is, melyen összesen 854 millió forintos támogatást nyertek a pályázó civil szervezetek szakmai programjaik megvalósítására.

A 2013. évre vonatkozó működési pályázatok beadására 2012. december 11-éig van lehetőség, egy-egy civil szervezet 250.000-4.000.000 Ft támogatásban részesülhet. Az új pályázati eljárás egyszerűbbé vált, mivel a korábbi, az Alapból kiírt pályázat során benyújtott dokumentumok újbóli beadására nem lesz szükség, így nem kell új regisztrációs nyilatkozatot, 2011-ről szóló számviteli beszámolót leadni.

Az Alap testületei elbírálták a 2012. évi szakmai pályázatokat, melyeken 652 civil szervezet több mint 854 millió forint támogatásban részesül. A szervezetek a jövő hét folyamán kézhez kapják a szerződéseket, így még a hónap folyamán megérkezhet hozzájuk a megítélt támogatás.

További információk a pályázati kiírásokról és eredményekről a http://civil.kormany.hu oldalon érhetők el. A civileket a pályázatok elkészítésében a minden megyében elérhető Civil Információs Centrumok is segítik.

Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el az új civil törvényt, amely a civil szervezetek működésének és szakmai tevékenységének támogatására hívta életre a Nemzeti Együttműködési Alapot. Ezzel a civil szektorban egy átlátható, visszásságoktól mentes, hatékony támogatási rendszer jött létre. Az egységes, korábbi pályázati rendszereknél jóval egyszerűbb eljárások, az Alap forrásait biztosító garanciák egyaránt a szervezetek kiszámítható, stabil, kiegyensúlyozott működését szolgálják.

(Emmi, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció