Martonyi János miniszter nyilatkozata a szíriai helyzetről

Publikálva: 2013. szeptember 9.

Magyarország következetes elvi álláspontot képvisel a szíriai válság kapcsán. Hazánk világossá tette, hogy a saját népe ellen folytatott, eszközökben nem válogató háborújával az Aszad-rezsim elveszítette törvényes jogát az ország irányítására.

A 2013. augusztus 21-i vegyifegyver-támadás azonban még az eddig százezernyi halálos áldozatot követelő vérontásban is egy határvonal átlépését jelentette. A folyamatosan napvilágra kerülő bizonyítékok egyre egyértelműbben az Aszad-rezsimet teszik felelőssé e szörnyű támadásért. A nemzetközi közösség nem maradhat tétlen a másfél ezer emberéletet kioltó brutális akció kapcsán, ezért világos és határozott választ kell adnia. Egyértelművé kell tennie, hogy a vegyifegyverek alkalmazása elfogadhatatlan, illetve az emberéletek védelmében kötelessége megakadályoznia a hasonló bűncselekményeket. Magyarország várakozással tekint a vegyifegyver-támadással kapcsolatban folytatott ENSZ-vizsgálat eredménye elé. Minden eddiginél fontosabb és sürgősebb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa találja meg a kérdésben a közös álláspontot és tegyen megfelelő lépéseket a jövőbeni támadások megakadályozása érdekében.

E magyar álláspont markánsan megjelent az európai uniós külügyminiszterek ülését lezáró 2013. szeptember 7-i közös nyilatkozatban csakúgy, mint az egy nappal korábban napvilágot látott szentpétervári nyilatkozatban. Utóbbi deklarációhoz – amelyet a G20-csúcstalálkozó résztvevőinek többsége fogadott el – Magyarország is csatlakozott. Szintén ebbe az irányba mutat John Kerry amerikai külügyminiszter 2013. szeptember 9-i állásfoglalása, amelyben Szíriát vegyifegyverei átadására szólította fel. Hazánk reméli, hogy az Aszad-rezsim – amely eddig következetesen tagadta a vegyifegyverek bevetését – a felszólításnak eleget fog tenni és így elkerülhető a válság kiszélesedése.

Magyarország továbbra is úgy véli, hogy a szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása és csak egy átfogó, az ország minden közössége – köztük a keresztények – számára biztonságot nyújtó politikai megoldás jelenthet kiutat a jelenlegi vérontásból.

Martonyi János s.k.

(Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció