A Kárpát-medencében évszázadok óta sorsközösségben él együtt cigányság más népekkel. A romák a legnagyobb transznacionális kisebbség Európában, egyben az egyik legszegényebb közösség. A roma népcsoport nem rendelkezett írásbeliséggel, így nem hagyott maga után forrásokat, múltját a mindenkori környezete által létrehozott dokumentumok alapján rekonstruálhatjuk, amelyek sok esetben előítéletekkel terheltek.
Az indiai eredetű cigányság a XIV.század második felében jelent meg a Balkánon. A cigányok a 15. század végéig Magyarországon és Kelet-Európában a megtűrt népek közé tartoztak. Megpróbálták őket visszaszorítani a közép- és kelet-európai területekre, miután ez részben sikertelennek bizonyult, egyre szigorúbb és kegyetlenebb intézkedéseket hoztak ellenük. Magyarországon a cigány-nem cigány ellentét komolyabb formában nem vetődött fel a 16. század elejéig. Részben azért, mert az itt élő cigányokat mezőgazdasági, ipari munkánál tudták alkalmazni, s így hellyel-közzel rövid ideig le tudtak telepedni. Főleg a fémművességben szereztek jártasságot. Uradalmak és falvak keretei között éltek. A vajda parancsolt nekik, akit bár a cigányok választottak, a földesúr erősített meg hivatalában. Viselkedésükért, erkölcseikért, tetteikért a vajda tartozott felelősséggel. Budán majdnem egy egész városrészt laktak cigányok, többnyire kereskedelemmel foglalkoztak. Számos történelmi feljegyzés tanúskodik üldöztetésekről, a cigányok ellen folytatott hajtóvadászatokról, száműzetésükről, billogozásukról. A megismerés szándéka helyett az előítélet uralkodott, ami napjainkban is gátat vet a cigányság integrálódásának. Mindig is gyakoribb volt az asszimilálásra való törekvés a „cigányügy megoldásában”, mint az elfogadásra való hajlam.
A 18. században Mária Terézia és II. József több rendeletet is hoztak a romák letelepítésére, amit a hatóságok erőszakkal, elrettentő büntetések alkalmazásával hajtottak végre. A romáknak a falvak határában telepeket jelöltek ki, ahol kunyhókban laktak (cigányputrik). Az addig vándormesterségből élő roma kézműveseknek megtiltották új lakóhelyük elhagyását. Így az addigi megélhetésüktől megfosztották őket, mivel az edényjavítás, a fémmunkák, a késélezés vagy a teknővájás folyamatos helyváltoztatást igényelt. A szigorúan felügyelt intézkedések részleges sikerrel jártak. Végleg megmaradt a cigánytelepeken a romák egy része, azok, akik a helyi falusi lakosság szükségleteit kielégítve letelepültként is tovább tudták gyakorolni iparukat. Más részük viszont az erőszakos asszimiláció elől a nyugati országokba vándorolt. Tizennégyezer cigány család hagyta el a kóbor életet és lett belőle földművelő, iparűző. A cigány nevet felváltották az „új paraszt” és az „új magyar” névvel. Sok gyermeket kiszakítottak családjából és nevelőintézetekbe zárták őket „átnevelés” céljából.
Akik itt maradtak, a 18. századtól fokozatosan áttértek a magyar nyelv használatára. A 19. században a falusi kovácsműhelyek többségében magyar cigányok dolgoztak. A reformkorban művészetükkel nagy hatást gyakoroltak a magyar nemzeti zene fejlődésére, Liszt Ferencre és másokra, de közülük is többen világhírre tettek szert, például Dankó Pista a 19. század végén. A szabadságharc idején a magyar cigányok a magyar ügy mellé álltak, és fegyverjavítóként, ágyúöntőként, valamint tábori muzsikusokként szolgáltak, többek között az országos verbuválást segítve. A legmagasabb rangig Kossuth Lajos cigány hadnagyaként ismert Sárközi Ferenc cigánymuzsikus vitte. Balogh János, iskolát járt muzsikus cigány volt az első, aki roma nyelvű nyomtatványt jelentetett meg, ezzel a címmel: Legelső czigány imádságok, mind a két magyar hazában lévő czigány nemzet számára. Esztergom, 1850. Ő készítette az első Magyar-cigány szótárt is. A cigány kultúra sokszínűsége napjainkban is virágzik, a cigány nemzetiség olyan felejthetetlen zenészeket, írókat és festőket adott az országnak, mint Snétberger Ferenc, Szakcsi- Lakatos Béla, Lakatos Menyhért, Péli Tamás vagy Szentandrássy István.
A 20. században a tömeggyártású iparcikkek elterjedése a hagyományos cigány foglalkozásokat faluhelyen is feleslegessé tette. A két világháború között törvények is korlátozták a vándormunkát. Hagyományos ügyfélkörük elvesztésével a romák nagyobbik része munkanélkülivé vált, ez társadalmi konfliktusokhoz vezetett. 1944-ben a nemzetiszocialisták Németországban és máshol, így Magyarországon is népirtást követtek el a romák ellen. A porajmos („elemésztés”) során 30-70 000 dunántúli roma embert, köztük gyerekeket, nőket és öregeket vittek németországi koncentrációs táborokba, ahol kínhalált szenvedtek.
A háború utáni földosztásból a romákat teljes egészében kihagyták. Az 1956-os forradalomban számos magyar cigány is részt vett, például a 17 évesen agyonlőtt forradalmár Szabó Ilona, akinek emlékét emléktábla őrzi a Corvin közben. A szocializmus évtizedeiben a pártállam politikai felfogása nem etnikai, hanem kizárólag szociális problémának tekintette a „cigánykérdést”, és eszerint igyekezett megoldást találni rá. Az új megélhetési lehetőségek a lakóhelyüktől távoli ipari centrumok felé vonzották a roma lakosságot, sok vidéki férfi „ingázott”, vagyis hétköznapokon a városi munkahely által biztosított munkásszálláson lakott. A legtöbb roma ember szezonális, alacsony képzettséget igénylő segédmunkákban kapott állást. Az 1960-as évek végétől megkezdődött a cigánytelepek felszámolása, a romák kedvezményes kölcsönt kaptak a lakásvásárláshoz, sok faluban, a megüresedett öreg házakat birtokba vehették. A romák letelepítése, falvakba költözése azonban helyenként társadalmi ellenállásba ütközött. Egyes ilyen településeken az ingatlanok leértékelődtek, ami fokozta a falu őslakosságának elvándorlását. A telepek újratermelődése folyamatossá vált. A legutóbbi, országos lefedettséggel rendelkező kutatás alapján jelenleg 1633 szegregátum létezik, az ország mintegy 823 településén és 10 fővárosi kerületben.
A 2001-es népszámlálás során, tíz évvel ezelőtt, Magyarországon 190 046 fő vallotta magát romának, azonban a magyarországi szociológiai kutatások szerint, a romák lélekszáma ennél jóval nagyobb, egyes becslések szerint 600.000-800.000 fő közé tehető. Ők alkotják az ország legnagyobb hivatalosan elismert nemzetiségét. A magyarországi nemzetiségek közül ők az egyedüliek, akik nem rendelkeznek anyaországgal. 2012 óta nemzetiségként, nem csak etnikai kisebbségként ismerik el őket. Hivatalosan az tekinthető cigánynak, aki identitását felvállalja, népszámláson, szavazásnál, önkormányzatnál vagy egyéb hivatalos szerveknél roma származásúnak vallja magát. A cigányságot mindig is sújtó előítéletek és diszkrimináció jelenléte napjainkban sajnos újult erővel tombol. Ez a roma emberek mindennapjait az élet minden területén megkeseríti, legyen szó, oktatásról, egészségügyről vagy munkahelyről. Az oktatásban megjelenő szegregáció cigány gyermekek jövőjét pecsételi meg azzal, hogy nem jutnak hozzá színvonalas ismeret átadáshoz és nem segítik őket tehetséges pedagógusok. Pedig a cigányság integrálódásának, mint társadalmi kérdésnek, lényeges oktatáspolitikai vetülete van. Esélyük a továbbtanulásra így minimális azokhoz a társaikhoz képest, akik nem szegregált iskolában tanulnak. A romák hátrányos szociális körülményeik és az egészségügyben megjelenő diszkrimináció miatt nem részesülhetnek az egészséges életmód áldásaiban, sőt életük rövidül meg ez által. A munkahelykeresés is sokkal problémásabb számukra, hiszen sokszor hiába van meg a megfelelő képesítésük és képességeik, származásuk miatt azonnal elutasítják őket. A médiában és más kommunikációs területeken kevés olyan anyag elérhető, ami átfogó képet nyújtana a romákról.
A magyarországi cigányság nyelvi felosztás alapján három csoportra bontható. A Magyarországon élő romák körülbelül 71%-a magyar anyanyelvű és csak magyarul beszél, ők a romungrók, magyar cigányok, más néven muzsikus cigányok. A népesebb kétnyelvű roma közösség az oláh cigányok csoportja, más néven kolompárok, beszélik a romani nyelv nyelvjárásait. Ők körülbelül 21%-át alkotják a hazai cigányságnak. A beás cigányok, más néven teknővájók, körülbelül 8%-át alkotják a hazai cigányságnak és a román nyelv archaikus nyelvjárásait beszélik a magyar nyelv mellett.
Az utóbbi években a cigányok helyzete, szegénységük mélysége, életesélyeik, jövedelmi pozíciójuk és társadalmi megítélésük egyre rosszabbá vált. Ráadásul súlyosbodtak és élesebbé – olykor kifejezetten tragikussá – váltak azok az interetnikus vonatkozásokkal is bíró konfliktusok, amelyek az egész magyar társadalmat megrázták és foglalkoztatják. A romák társadalmi integrációja érdekében indított célzott programok önmagukban nem hozhatnak áttörést. A Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) hivatalos nemzetközi meghirdetési ünnepségére 2005. február 2-án Szófiában került sor. A RIÉP célja, hogy felgyorsítsa a romák társadalmi és gazdasági integrációját és egyben hozzájáruljon a romákról alkotott kép pozitív irányú átalakulásához. A Kormány és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) között született, 2011. május 20-án aláírt Keretmegállapodás célja egy olyan együttdöntési rendszer kialakítása, ami elsősorban a foglalkoztatás bővítését, az oktatás színvonalának emelését, valamint az életkörülmények javítását célzó fejlesztési programok, ösztöndíj programok, beruházási és foglalkoztatási támogatások terén alakít ki, annak érdekében, hogy az ORÖ mint roma érdekképviselet biztosítani tudja, hogy ezekben a programokban kellő arányban vegyenek részt hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő roma és nem roma gyermekek, fiatalok és felnőttek, és a tevékenységek ténylegesen felemelkedésüket/felzárkózásukat szolgálják. A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia – Mélyszegénység, Gyermekszegénység, Romák – (2011-2020) tudatosan kívánja fenntartani azt a kétirányú megközelítést, mely egyszerre küzd a nem csak a romákat sújtó elszegényedés ellen, miközben figyelemmel kíséri, ha kell, speciális, antidiszkriminációs programokkal is a romák helyzetének alakulását. Ha vetünk egy pillantást a cigányság történetére, hiteles képet kapunk arról, hogy miért érték sorozatos kudarcok a cigányságot, mint etnikai csoportot az élet minden területén. Rálátunk arra, hogy a több száz éves kirekesztés és megaláztatás nemcsak a cigányság kudarca, hanem azoké az embereké is, akik előítéleteikkel gátolták cigány embertársaikat a boldogulásban.