Latorcai Csaba: A magyarországi nemzetiségek számíthatnak a kormány segítségére

Publikálva: 2013. május 25.

A hagyományosan minden év május 22-én megrendezésre kerülő Ruszin Ünnepen köszöntőt mondott Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI)nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A nyíregyházi rendezvény fővédnöke Hölvényi György, az EMMI egyházi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.Az idei ünnep Fedinecz Atanáz, ruszin festőművész kiállításának megnyitásával kezdődött, majd Hálaadó Szent Liturgia követte a Szent Miklós Görögkatolikus Társszékesegyházban. Közlemény.

 

A rendezvényt Giricz Vera, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke nyitotta meg.

A Rákóczi szabadságharc kezdetén, 1703. május 22-én Beregszászon bontotta ki II. Rákóczi Ferenc zászlóit Esze Tamás. A fejedelem mindig jó szívvel viseltetett a ruszinok iránt, a leghűségesebb népének nevezte őket. Ennek emlékére a ruszinok minden év május 22-én ünnepelik Nemzeti Ünnepüket.

Latorcai Csaba beszédében kiemelte: "A nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek – közöttük a ruszinok – mindig számíthattak és számíthatnak a cselekvés terén a kormány segítségére. Működési támogatásukat, az országos önkormányzatok által fenntartott intézmények működését, nyomtatott médiájuk megjelenését, kulturális programjaik megvalósulását folyamatosan lehetővé teszi az állami segítségnyújtás, mely a ruszin nemzetiség esetében eléri a 100 milliós nagyságrendet.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Menü

Navigáció