Lakóotthonokba és lakásokba költözhetnek a fogyatékos személyek a nagylétszámú intézményekből

Publikálva: 2013. április 24.

A fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítása és társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében lakóotthonokba és lakásokba költözhet csaknem ezer fogyatékossággal élő és pszichiátriai sérült. A kormány az Új Széchenyi Terv keretében 6 milliárd forintot biztosít a nagylétszámú intézmények férőhelyeinek kiváltására. Közlemény.

Az átalakítás célja, hogy a jelenlegi intézményi ellátás helyett a gondozottak önálló életvitelt folytathassanak a segítő szolgáltatások igénybevételével. Az intézkedéssel lehetővé válik, hogy a lakók a helyi lakossággal azonos életkörülmények és életfeltételek között éljenek, részt vegyenek a helyi társadalom életében, továbbá maguk válasszák meg hol, kivel és hogyan éljenek együtt.

A tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézményekben élő fogyatékos személyek életminőségének javítása, társadalmi integrációja érdekében a kormány döntött a fogyatékossággal élők számára ápolást, gondozást nyújtó nagy létszámú intézmények átalakításáról és lakókörnyezetbe integrálásáról. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkészítette az ötvennél több férőhellyel rendelkező intézmények kiváltásáról szóló stratégiát. Ma Magyarországon közel száz ilyen szociális intézmény van, mintegy 12 ezer férőhellyel, 2015 végéig 6 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával közel 1000 férőhely kiváltása valósul meg.

Az átalakítás fontos eleme a lakhatás és a napközbeni tevékenységek (pl. oktatás, gondozás, szabadidős tevékenységek, társas kapcsolatok) szétválasztásán alapuló, személyre szabott és szükségletekre épülő ellátás biztosítása. A fogyatékossággal élők az új lakhatási formában is ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe , mint az otthonokban lakók.

A pályázat első fordulójában 4 intézmény nyert támogatást, amelyek közül a szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthonának kiváltására csaknem 1 milliárd forintot fordít a fenntartó Hajdúdorogi Egyházmegye. A támogatás 90 százalékából kisebb lakhatási egységeket – lakások (6 fő), lakóotthonok (9-10 fő) és 1 lakócentrum (maximum 20 fő) – alakítanak ki Szakolyban. Ezekbe a lakóegységekbe költözhet az intézmény százharminc lakója. A támogatás további 10 százaléka képzésre, az ápoltak és dolgozók felkészítésére fordítható.

A nagylétszámú bentlakásos intézmények kisebbre váltását a kormány humánerőforrás fejlesztéssel is támogatja az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázatot koordináló Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) és konzorciumi partnere, a Kézenfogva Alapítvány egy szakemberekből álló mentorhálózatot jelöl ki e feladat ellátására. A hálózat munkatársai készítik fel az intézmény dolgozóit és lakóit az új helyzetre.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció