Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár hivatalos látogatást tesz az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján

Publikálva: 2013. január 17.

A helyettes államtitkár kint tartózkodása során már számos egyeztetést folytatott a térségben élő népes magyar közösség világi és egyházi szervezeteinek vezetőivel. Közlemény.

Kumin Ferenc találkozott az Egyesült Magyar Ház közösségével, majd megbeszélést folytatott Pereházy Miklóssal, a ház vezetőjével,aki a Diaszpóra Tanács tagja is. A helyettes államtitkár őszinte örömét fejezte ki aziránt, hogy az Egyesült Magyar Ház és annak elődintézménye már gyakorlatilag az 1920-as évek óta otthona a Los Angeles-i magyaroknak.

Tartalmas megbeszélést folytatott a több magyar tagot is számláló Bais Naftoli zsidó hitközség elnökével és a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezetének vezetőjével.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy bár a nyugati parti magyarság igen színes és megosztott, örömmel tapasztalja, hogy mindannyian nagy érdeklődést mutatnak a magyarországi események és a magyar kormányzat intézkedései iránt.

Kumin Ferenc tárgyalt John D. Heubusch úrral, a Ronald Reagan Alapítvány igazgatójával. Az alapítvány és a múzeum, ahol a helyettes államtitkár tisztelgett az elhunyt elnök emléke előtt is, elkötelezett Ronald Reagan öröksége, a szabadság megőrzése és előmozdítása mellett. A felek hosszan beszéltek a magyarországi politikai helyzetről és Kumin Ferenc beszámolt azokról az intézkedésekről, amelyeknek köszönhetően a kormány az emberek mindennapi terheit csökkenti.

A mai napon találkozik a Rágalmazás elleni liga (ADL) nemzetközi vezetőjével Michael Salberggel, valamint pénteken ünnepélyes keretek között megnyitja a Los Angeles-i Filharmónia által szervezett háromnapos Magyar napok/ Farsang rendezvénysorozatot a Walt Disney Concert Hallban.

(Miniszterelnökség)

Menü

Navigáció