Kormány: szigorúbban büntessék a hozzátartozói erőszakot!

Publikálva: 2013. május 14.

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár keddi, parlamenti expozéjában ismertette: a törvényjavaslat hét büntető tárgyú jogszabály módosítását kezdeményezi.

Az érdemi változtatások között elsőként említette a kapcsolaton belüli bántalmazást, mint a társadalom széles rétegét érintő problémát. Ezért emelné be a kormány a hozzátartozó bántalmazását a büntető törvénykönyvbe abban az esetben, ha valaki a vele az elkövetéskor vagy korábban közös háztartásban élő hozzátartozóját, volt házas- vagy élettársát, gondnokát, gondnokoltját, gyámját vagy gyámoltját rendszeresen bántalmazza.

Répássy Róbert hangsúlyozta: a tényállás megállapításának feltétele az együttélés, de mindegy, hogy az elkövetéskor vagy korábban éltek együtt a felek. A módosítás után három évig, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető a hozzátartozóját bántalmazó.
Az államtitkár kiemelte: széles körű társadalmi összefogás szükséges az új tényállás hatékonyságához. Ehhez pedig átfogó tájékoztatásra és a sértettek bátorítására is szükség van, amiben a kormány számít a civilekre.

Répássy Róbert emellett fontosnak nevezte a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény módosítását, amely júliustól új jogintézményeket vezet be: az elektronikus adatok ideiglenes, illetve végleges hozzáférhetetlenné tételét. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a magyar hatóságok külföldre, valamint a külföldi hatóságok Magyarországra irányuló végrehajtási jogsegélyt kérjenek, ha egy weboldalt más államban letelepedő tárhelyszolgáltató üzemeltet. Lényeges, hogy ez azon országokkal is lehetséges, amelyekkel Magyarországnak nincs nemzetközi szerződése.

(MTI)

Menü

Navigáció