Konferencia az esélyegyenlőségről a rendvédelemben

Publikálva: 2014. május 16.

Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Egyenlő esélyek a rendvédelemben című csütörtöki budapesti konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy a 2010-2011-ben a cigánysággal, általában a nemzetiségi kisebbségekkel kapcsolatos politikában szemléletmód-váltást hajtottak végre, és arra törekednek, hogy minél több fórumot teremtsenek, ahol őszintén, a problémákat és nehéz dolgokat sem megkerülve, értelmes párbeszédet lehet folytatni.

Az államtitkár szerint a tolerancia-kampányok, egy-két nap figyelemfelhívó találkozói nem alkalmasak arra, hogy a szürke mindennapokban jelen lévő feszültséget elkezdjék feloldani, mivel ehhez apró munka szükséges, a mindennapokban kell érte tenni.

A nemzetközi konferencia középpontjában a kisebbségi származású fiatalok rendőrségi toborzási gyakorlata állt, a tanácskozáson áttekintik a nemzetközi módszereket és az úgynevezett legjobb gyakorlatokat.

(MTI-EMMI)

Menü

Navigáció