Kiemelten kezeli a kormány a nők védelmét

Publikálva: 2012. november 26.

Az állam és az egész társadalom feladata, hogy megvédje a nőket, ha veszély fenyegeti őket és a családok megerősítésével biztonságot adjon számukra a következő generáció felneveléséhez. A nők elleni erőszak világnapján ezért fontos mindenkihez szólni a meglévő gondokról, veszélyekről és a segítés lehetőségéről, mert mindannyiunk kötelessége odafordulni és támogatni a bajbajutottakat. Közlemény.

Hazánk az erőszak áldozatául esett nők védelmére egyedi, állami támogatással működő intézményrendszert hozott létre. Ennek keretében működik többek között a krízisközpontok hálózata és az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, amely a nap 24 órájában ingyenesen hívható az ország minden pontjáról. 2011-ben sor került a krízisellátó rendszer átalakítására. A kormányváltás óta a korábbi 10 mellett 4 új központ nyílt.

A nők és a család, valamint a házasság védelmét is szolgálja az új Alaptörvény, a családvédelmi sarkalatos törvény pedig tervezhetőséget és biztonságot kíván nyújtani a családok számára. A nők védelmét, biztonságát szolgálja a hazánk vezetésével megújított Nők és Férfiak Közötti Egyenlőség Európai Paktuma (2011–2020) is, mely külön hangsúlyosan foglalkozik a nők elleni erőszakkal szembeni harccal. Ennek megújítása az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb vállalása volt a nők és férfiak közötti egyenlőség témakörben.

Az áldozatok eljárás közbeni és utáni hatékony védelmére és megelőzésére, valamint a szemléletformálásra a jövőben is komoly hangsúlyt fektet a kormány. Meg kell tanítani a konfliktusok és az agresszió kezelésére a gyerekeket, fiatalokat. A szociális területen a jövőben fejleszteni kell az akut helyzetekben beavatkozni képes és a krízisellátást működtető rendszereket, ebből a szempontból fontosak az egyházak és a civil szervezetek nagy múltra tekintő családgondozói, mediációs és konfliktusmegoldó tapasztalatai.

A női foglalkoztatottság növelésére, sajátos akadályainak feltárására a nemzetgazdasági miniszter miniszteri biztost jelölt ki. Októberben elkezdte munkáját a kapcsolati erőszak kodifikációjával foglalkozó, civil szakértőkkel kibővített munkacsoport a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. A normaszöveg széles társadalmi vitát követően kerül majd az Országgyűlés elé.

Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságával együttműködve a civil szervezetek bevonásával a nők elleni erőszak témában parlamenti nyílt napot kezdeményezett november 29-ére, melyen nyitóelőadást tart Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)

Menü

Navigáció