Ki tud többet a parlagfűről – iskolások vetélkedtek

Publikálva: 2013. június 5.

Nemzetközi környezetvédelmi vetélkedőn adtak számot parlagfűvel kapcsolatos ismereteikről iskolások. A parlagfűről, a gyomnövény terjedéséről, élettani hatásairól, az ellene való védekezés lehetőségeiről a Szatmárnémetiben tartott döntőben magyar és romániai, 5-12. osztályos diákok versengtek. Közlemény.

A parlagfű elleni védekezés 2020-ig szóló stratégiája ismeretterjesztésre, tájékoztatásra, szemléletformálásra, a hatósági munka bemutatására, vagyis a megelőzés fontosságára helyezi a hangsúlyt. A tudatformálás, a szakmai oktatási fórumok szervezése mellett a nemzetközi környezetvédelmi vetélkedő jó alkalom volt arra, hogy a környezetvédelem fontosságára fogékony fiatalabb korosztályt bevonják a parlagfűvel kapcsolatos ismeretek terjesztésébe.

A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóság és a Szatmárnémeti Környezetvédelmi Igazgatóság közös szervezésében, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet közreműködésével rendezett nemzetközi versenyen több ezer gyerek – 5-8. osztályosok kategóriájában és 9-12. osztályosok kategóriájában – mérette meg tudását, kreativitását. A mai döntőben összesen 8 csapatban 24 diák versenyzett. Az I-III. helyezett csapatok kategóriánként 5 napos környezetvédelmi szakmai programon vehetnek részt Koppenhágában.

Az általános iskolások közül az első helyezett romániai, a második és harmadik helyezett egy tuzséri, valamint ajaki csapat volt. A gimnazisták között holtversenyben a második helyezést csípte el a romániai diákok előtt a baktalórántházi szakközépiskola.

Azok az 5-8. osztályos diákok, akik ezúttal nem értek el helyezést, június 7-én meghívásos környezetvédelmi versenyen használhatják fel a korábban megszerzett tudásukat.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció