Karácsonyi adománygyűjtést szerveztek az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai

Publikálva: 2012. december 17.

Több mint három mikrobusznyi adomány és 310.000 Ft gyűlt össze az elmúlt két hétben az Emberi erőforrások Minisztériuma (EMMI) által szervezett hagyományteremtő céllal idén első alkalommal elindított jótékonysági akcióban, melyhez csatlakoztak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Közigazgatási Stratégiáért Felelős Helyettes Államtitkársága munkatársai is, valamint önkéntes munkával segítette az adományozást a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), a Pest Megyei Önkéntes Centrum és a Budapesti Esélyek Háza is. Közlemény.

Az EMMI dolgozói a hátrányos helyzetű családok számára öt minisztériumi épület átadópontjain gyűjtötték két héten keresztül a munkatársak által adományozott ruhákat, játékokat, könyveket, édességeket, tartós élelmiszereket és ide juttatták el ajándékaikat a KIM dolgozói is. Az ajándékok átvételében, válogatásában, csomagolásában a minisztérium munkatársain kívül nagy segítséget nyújtottak az akcióhoz csatlakozott civil szervezetek önkéntesei is. A kezdeményezés osztatlan sikert aratott a kollégák között, volt, aki már a meghirdetés másnapján számos adománnyal jelentkezett és akadt olyan is, aki azt vállalta, hogy nógrádi falvakba vagy a Bakonyban élő rászorultaknak szállítja el az ajándékokat.

A hátrányos helyzetű családok megajándékozására szánt pénzt, Erzsébet utalványokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviseletében Soltész Miklós Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár adta át a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának, Lehel Lászlónak december 17-én a minisztériumban. Ebből tartós élelmiszert, továbbá tisztító- és tisztálkodó szereket vásárol az együtt élők közötti erőszak áldozatait befogadó krízisközpontoknak és a Titkos Menedékház számára a segélyszervezet.

A tárgyi ajándékok célba juttatásában az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának háttérintézménye a Türr István Képző és Kutatási Központ nyújt segítséget.

(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)

Menü

Navigáció