Jól vizsgázott az új tankönyvterjesztési rendszer

Publikálva: 2013. szeptember 3.

Jól vizsgázott az új tankönyvterjesztési rendszer: a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) iskolakezdésig az összes tankönyvet kiszállította az iskolákba. A szeptember 2-i tanévkezdésre több mint 1,2 millió diák vehette át névre szóló tankönyvcsomagját. Idén összesen 708 ezren jutnak hozzá ingyenesen a tankönyvekhez, egy-két éven belül pedig teljes körű lesz az ingyenesség az általános iskolások számára.

Az idén bevezetett, az iskolai tankönyvellátás megújításának egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. A kormány ezzel az intézkedésével komoly segítséget nyújt a családoknak, hiszen az iskolakezdés költségeinek mintegy felét a teszi ki a tankönyvek megvásárlása. A térítésmentes tankönyvellátás a következő években felmenő rendszerben valósul meg. Ebben a tanévben már több mint 708 ezer diáknak – az első évfolyamosoknak és a rászorulóknak – jár az ingyen tankönyv.

A kormány 2010-től kezdődően megállította a tankönyvárak emelkedését. A Nemzeti Tankönyvkiadó 2004-es eladásakor az előző kormány azt ígérte, hogy a privatizáció kedvező, az árcsökkentő és minőségjavító folyamatokat indít el, ezzel szemben az történt, hogy 2004 és 2010 között az árak több mint duplájára emelkedtek.

Míg 2005 és 2010 között akkori oktatásirányítás inflációfeletti áremelést tett lehetővé, addig 2010-től a szakterületért felelős miniszter minden évben élt árkorlátozó jogával és a tankönyvek árát gyakorlatilag befagyasztotta.

A kormány célja a tankönyvellátás teljes megújításával az átlátható, költséghatékony, minőségi tankönyvellátás megteremtése.

A KELLO közleménye itt letölthető.

(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció