Jogok és kötelezettségek a társadalmi szolidaritás érdekében

Publikálva: 2013. május 7.

Az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást vonja össze az egyszerűbb igénylés és a gyors segítségnyújtás érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata. Az átmeneti segélyt, a temetési segélyt, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást egységesítené a tárca, rögzítve azt a jövedelemhatárt is, amely a jogosultsághoz kötődik.

A rászorultságtól függő támogatások, segélyek, illetve az egyéb támogatások, amelyek elsősorban az iskoláztatást és a családtámogatásokat érintik, az adó- és járulékbefizetőknek köszönhetően tarthatók fenn. A másik oldalon pedig számos család és egyedülálló veszi igénybe ezeket a támogatásokat. A befizetők, a támogatottak, de a társadalmi szolidaritás fenntartása érdekében is fontos hangsúlyozni, hogy vannak jogok és vannak kötelezettségek.

Az Országgyűlés mai munkanapján az önkormányzati segély kapcsán a pártok között mind nagyobb egyetértés látszott kialakulni e témában. Eredményesek voltak tehát az elmúlt három év döntései, amelyek ezt a célt szolgálták. Elértük, hogy a munkából szerzett jövedelmek ma már magasabbak, mint a segélyből szerezhető jövedelmek. A gyermekek és a valóban rászorultak érdeke, hogy növekszik a természetbeni ellátások száma és mind nagyobb arányban a valóban rossz élet- és szociális helyzetben lévők kapnak támogatást.

A szemléletváltásban fontos, hogy a segélyek és a támogatások csak együttműködés esetén járjanak. A kormányzati szándéknak és az önkormányzatoknak köszönhetően sokan megértették ezt az üzenetet. Ez a feltétel nemcsak azoknak fontos, akik a támogatásokat biztosítják, akik előteremtik, hanem a támogatottak számára is, hogy a mindennapi munkájukkal ők is részt vállaljanak egy-egy közösség fejlesztésében, fejlődésében és ezzel persze saját maguk fenntartásában is. Éppen ezért ez a támogatási és segélyezési rendszer, amely Magyarországon ma működik, amely részben magában foglalja a jövedelempótló ellátásokat, a kiegészítő ellátásokat, valamint a krízis esetén adható támogatásokat, azaz az önkormányzati segélyt is, jól szolgálja mindazoknak az elesett, rászorult embereknek a segítését, akiknek szükségük van a társadalom támogatására.

A segélyezés nem lehet életforma, de bármilyen gazdag is egy ország, segélyezésre szükség van. Ha egy ország a legmagasabb támogatási lehetőséget megadja, de a kötelességeket is megköveteli, akkor jó irányban indult el és jó döntéseket hozott.

(Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció