Jelentős egyszerűsítés a gyermekjóléti és a gyermekvédelemi szabályozás területén (+ videó)

Publikálva: 2013. február 5.

2014. január elsejétől a kormány Magyary Programjának keretében egyszerűsödik az örökbefogadás menete, az otthonteremtési támogatás igénylése, a gyermekvédelmi és gyámhatósági eljárásokban csökken a benyújtandó dokumentumok száma, rövidebb lesz az ügyintézési határidő, ezáltal gyorsabb lesz a hivatalok munkája és csökken az állami gondoskodásban nagykorúvá váló fiatalok életkezdésének adminisztrációja is. Közlemény.

A módosításoknak köszönhetően a jövőben egyszerűbb lesz az örökbefogadás előtti eljárás és az örökbefogadás engedélyezése is. Az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát a jelenlegi 2 év helyett 3 évre állapítja meg a hatóság, s ez egy évvel meghosszabbítható lesz. Tekintettel arra, hogy a várakozási idő az örökbe fogadni szándékozók jelentős részénél meghaladja a 2 évet, a módosítás után ez idő alatt nem kell az alkalmassági eljárást ismét lefolytatni.

Az örökbeadásnál a gyermekkel való barátkozás időszakában elfogadják a korábban elkészült környezettanulmányt, az anyakönyvi kivonat pedig a gyámhivatal szerzi be. Az könnyítő intézkedés egy esztendőben hozzávetőéegesen 750-800 örökbefogadást érinthet. Évente mintegy 150 személy kívánja házastársa vagy rokona gyermekét örökbe fogadni, a jövőben számukra a területi gyermekvédelmi szakszolgálat ingyenesen ad tanácsot és végzi el az előírt vizsgálatokat. Hat hetesnél fiatalabb csecsemők örökbeadásánál az eddigi 15 nap helyett 8 napon belül kell döntenie –a gyámhivatalnak az örökbeadásról. Ez évente mintegy 260 örökbeadásnál jelent könnyebbséget a családoknak.

A módosítás lehetővé teszi a terhességét titkoló válsághelyzetben lévő várandós anya számára, hogy gyermeke születése előtt bármelyik gyámhivatal előtt kérelmezhesse azt, hogy a gyámhivatal születendő gyermeke lakóhelyéül a fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat székhelyét állapítsa meg. A fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat számára a módosítás új feladatként írja elő a gyermek iratainak megőrzését, és gyámhivatali határozat alapján a gyermek törvényes képviselőjének történő átadását. Így a válsághelyzetben lévő várandós anya számára lehetővé válik titkának megőrzése, ezáltal többen dönthetnek a magzat megtartása és az örökbeadás mellett. Az állami gondoskodásból kikerülők életkezdését segíti az otthonteremtési támogatás igénylését, megállapítását, folyósítását és felhasználását könnyítő intézkedés. 2011-ben 1078 kérelmet nyújtottak be otthonteremtési támogatásra, amelyet 893-an megkaptak (81 kérelmet elutasítottak, 104 áthúzódott 2012 –re). A több mint egymilliárd forintból legnagyobb arányban a 20-25 éves korosztályhoz tartozók részesültek (547 fő), a 20 év alattiakból 241 fő, 25-30 éves korosztályból 105 kérelmező kapott támogatást. Az állami gondoskodásban nagykorúvá válók életkezdését segíti az utógondozói ellátás, amit a fiatalok 18. életévük betöltését követően kérhetik. A korábbiakhoz képest az utógondozói ellátásra irányuló kérelem elbírálásához szükséges dokumentumok köre szűkül, a lakhatás megoldhatatlanságáról szóló nyilatkozat, valamint a környezettanulmány elhagyható, mivel ezek nélkül is megalapozott döntést tud hozni a gyámhatóság. Kikerült a kérelemhez benyújtandó dokumentumok köréből továbbá a fiatal felnőtt nagykorúvá válásának időpontjában rendelkezésére bocsátott készpénzvagyon összegéről szóló igazolás is, hiszen ez a dokumentum a gyámhatóságnak rendelkezésére áll. A könnyítés évente mintegy 1300 esetben jelenti az adminisztratív terhek csökkentését. Újdonság az is, hogy nem szűnik meg azonnal az utógondozói ellátás, ha azt a tanulmányok folytatása miatt rendelték el. Azok befejezését követően további 120 napig igénybe vehető, ezzel segítve a megfelelő munkahely megtalálását. A módosításoknak köszönhetően a gyermek alapvető érdekének megfelelő a gyermekek családba fogadását lehetővé tévő eljárás gyorsabban befejeződik. A családba fogadás iránti eljárás a szülői felügyeletet gyakorló szülő(k) kérelmére indul.

A módosítás értelmében a gyámhatóságnak a kérelem benyújtásától számított 8 napon belül intézkedni kell a családba fogadó szülő és a szülői felügyeleti jogát gyakorló szülő meghallgatása, valamint a környezettanulmány beszerzése iránt. Az eljárás idejét csökkentheti, hogy ha van a gyermeknek külön élő szülője, az ő meghallgatásához nem kell feltétlenül ragaszkodni abban az esetben, ha a külön élő szülő ismeretlen helyen tartózkodik, vagy elérhető, de nem hajlandó a hatósággal együttműködni. A módosítás értelmében az árvaellátást folyósító szerv is tájékoztatását fog kapni a családba fogadásról, hogy biztosítottá váljon a gyermek folyamatos ellátása. A családba fogadás felülvizsgálata és annak megszüntetése során a hatályos rendelkezések nem biztosítják a gyermek meghallgatását, véleményének kikérését, holott a gyermek életét jelentősen befolyásoló körülményről van szó. Ezt a gyámhivatalok számára a módosítás most kötelezővé teszi.

A módosítások értelmében új nevelésbe vételi eljárás lép életbe, ami két korábbi eljárást egyesít. Csökkennek az eljáró hatóság és a nevelőszülő adminisztratív terhei, ha a gyermek ugyanahhoz a családhoz kerül tartós nevelésbe, ahol átmeneti nevelésben volt. Ilyen esetben nem kell például elhelyezési értekezletet tartania a gyermek gondozási helyének meghatározásához, az érintett szülőnek elegendő megjelennie csak gyámhivatali tárgyalás meghallgatásán. Ez az eljárás évente mintegy 3200-3300 gyermeket és családját érinti.

(Szociális- és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció