Javaslat a sportpályákon a rasszista megnyilvánulások visszaszorításáért

Publikálva: 2013. június 3.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Orosz Ferencet, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét, akit 2013. április 28-án neonácik bántalmaztak egy sportmérkőzésen, azért, mert felszólalt a gyűlöletbeszéd ellen. Orosz Ferenc az ütések következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Orosz Ferenc az ütések következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Wallenberg Egyesület elnöke a mai megbeszélésen a sportért is felelős tárcavezető rendelkezésére bocsátotta azokat a javaslatokat, amelyeket kidolgoztak a sporteseményeken tett rasszista megnyilvánulások visszaszorításért.

Balog Zoltán ígéretet tett arra, hogy a dokumentumot eljuttatja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke részére és személyesen is segíti annak megvalósulását.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Menü

Navigáció