Idén is átadták Fogyatékosság-barát munkahely díjakat ( + videó)

Publikálva: 2013. január 31.

Tizennyolc cég, önkormányzat, illetve oktatási intézmény kapta meg a "fogyatékosság-barát munkahely" díjat szerdán Budapesten. Az elismerést azok vehetik át minden évben, akik nyitottak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására.

Az elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány képviselői közösen adják át a díjazottaknak. Az idei kitüntetettek közül heten már korábban is megkapták az elismerést.

A díjazott munkáltatók vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatos gyakorlatukat. Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az ünnepélyes díjátadáson beszélt azokról a kormányzati intézkedésekről, melyekkel segíteni tudják a megváltozott munkaképességű emberek munkába állását. Ezek között említette a fogyatékos embereket foglalkoztató nagyobb cégek támogatási rendszerének egységesítését. Hozzátette: ennek eredményeként idén közel 300 cégnél több mint 30 ezer foglalkoztatottat tudnak így segíteni.

Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Az államtitkár a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedést elősegítő rehabilitációs kártyát is sikerként említette, jelezve, hogy már több mint 8 ezer embert foglalkoztat ily módon összesen 4 ezer vállalkozás. Közölte azt is, a kormány várhatóan rövidesen dönt arról, hogy meg kívánja változtatni a közbeszerzési rendeletet; ennek lényege, hogy a többségében fogyatékos embereket foglalkoztató cégek termékeinek, szolgáltatásainak megkönnyítik a piacra jutását.

A 2012. évre vonatkozó díjat az Alko-soft Szolgáltató Bt., a XVIII. kerületi önkormányzat szociális központja, az E.ON Hungária Csoport, az ELTE Társadalomtudományi Kara, az Eurest Étteremüzemeltető Kft., a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft., a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány, a Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft. és a Nyíregyházi Főiskola kapta.

Az elismerést odaítélő bizottság meghosszabbította az Auchan Magyarország Kft., a Baumax Magyarország Kereskedelmi Zrt., a Hotel Panda Kft., a Johnson Controls Mezőlak kft., a SPAR Magyarország kereskedelmi Kft., a Szegedi SZEFO Fonalfeldolgozó Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. korábban odaítélt kitüntetését, illetve az ezzel járó fogyatékosságbarát munkahely logó használatának jogát, ami az indoklás szerint "fontos társadalmi szemléletformáló eszköz".

(MTI/EMMI Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága)

Menü

Navigáció