Húszéves rekord a nők foglalkoztatásában

Publikálva: 2013. június 4.

A női foglalkoztatás szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett, amire húsz éve nem volt példa - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A női foglalkoztatottak száma 42 ezerrel nőtt 2012-ben, ennek nagy része teljes munkaidős foglalkoztatás volt. A 6 év alatti gyermeket nevelők csoportja 15 ezerrel bővült - közölte a miniszteri biztos.

A januárban életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv legfrissebb adatai szerint a munkáltatók 710 ezer dolgozó áprilisi bére után érvényesítettek járulékkedvezményt. Az év első négy hónapja után összesen 35 milliárd forint maradt a munkaadóknál, ennyivel kevesebbet kellett befizetniük - ismertette Szalai Piroska.

A miniszteri biztos kiemelte: csaknem 27 ezer gyedről, illetve gyesről visszatérő alkalmazott esetében vették igénybe áprilisban a kedvezményt. Ebben a körben még van lehetőségük a munkáltatóknak további megtakarításra, jelenleg ugyanis 190 ezer olyan nő dolgozik, akiknek legfiatalabb gyermeke még nincs hat éves, és valószínű, hogy közülük 27 ezernél többen vannak, akik az elmúlt három évben tértek vissza a munkába - tette hozzá.

A foglalkoztatottsági adatok részleteiről Szalai Piroska elmondta: a 40-49 év közötti nők foglalkoztatási rátája 77 százalékra emelkedett tavaly, az 50-54 év közöttieké pedig 73 százalékra. Mindkét szám 3 százalékkal magasabb, mint az európai uniós átlag. A foglalkoztatási ráta 75 százalékos azoknál a nőknél, akiknek legfiatalabb gyermeke 12 év feletti, ez 4 százalékkal magasabb az uniós átlagnál. A hazai diplomás nők 74 százaléka dolgozik. Ezek a csoportok komoly erősséget jelentenek a magyar munkaerő-piacon - közölte a miniszteri biztos. Az 55-59 év közötti nők közül viszont csak minden második dolgozik, a 20-24 év közöttiek esetében csak minden harmadik.

Szintén csak minden harmadik nő foglalkoztatott azok közül, akiknek legkisebb gyermeke hat év alatti, az alacsony iskolai végzettségűek közül pedig csak minden negyediknek van állása. A foglalkoztatottsági adatok azonban ezeknél a csoportoknál is javultak tavaly - mondta Szalai Piroska.

A miniszteri biztos hangsúlyozta azt is: Magyarországon a vezetői munkakörök 41 százalékát nők töltik be, ez a második legmagasabb mutató az uniós országok között. Ebben az évben a női foglalkoztatottság további javulását segítik a munkahelyvédelmi akcióterv pozitív hatásai.

Újabb lépéseket tervez a kormány a kisgyermekek elhelyezésére szolgáló intézményrendszer bővítéséért is. Emellett lesznek még további fontos, részben adóügyi, részben munkaügyi lépések, amelyek kidolgozása, az alternatívák megvitatása most folyik - fogalmazott Szalai Piroska.

(MTI)

Menü

Navigáció