Határtalan ifjúsági összefogás az árvízi védekezés jegyében

Publikálva: 2013. június 7.

Június 7-9 között, Vukováron tartja évi rendes ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amely az összmagyar fiatalság legnagyobb érdekképviseleti fóruma. Közlemény.

Tekintettel a kialakult árvízvédelmi helyzetre, a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága arra jutott, hogy a hétvégi konferencia keretében, a találkozón résztvevő fiatalok vasárnap déltől a Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság instrukciói alapján segítenek az árvízvédelmi munkálatokban. Az eseményen Kiss Norbert ifjúságért felelős helyettes államtitkár és az Ifjúságügyi Főosztály munkatársai képviselik a tárcát.

A Magyar Ifjúsági Konferenciát a magyarországi, valamint határon túli fiatalok és szervezeteik képviselői 1999-ben, az akkori magyar Kormány támogatásával és ösztönzésére hozták létre. A MIK-ben a magyarországi és határon túli magyar ifjúsági diákszervezetek, korosztályos-ifjúsági szervezetek, cserkészszervezetek, a történelmi egyházak ifjúsági szervezetei, valamint a politikai pártok ifjúsági szervezetei közösen dolgoznak azon, hogy minél több magyar fiatal számára nyíljon lehetőség határokon átnyúló programokon, rendezvényeken való részvételre, ezáltal elősegítik a magyar ifjúság testi, szellemi, erkölcsi fejlődését.

A szervezetek olyan értékek megőrzéséért szálltak síkra, mint a magyar nemzethez való tartozás tudata, a szülőföldön való megmaradás, a hagyományok megtartása és ápolása, a közösségek értékteremtő munkája, a tudás, a képzettség tisztelete valamint a szabadidő értékes és hasznos eltöltése. Ennek jegyében döntöttek arról a résztvevők, hogy együttesen segédkeznek az árvízi védekezésben vasárnap a Duna alsó, magyarországi szakaszán Mohácsnál, az árhullám tetőzése előtt.

(Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció