Hamarosan elkezdődhet az új büntetés-végrehajtási kódex társadalmi vitája

Publikálva: 2013. augusztus 2.

Hamarosan elkezdődhet az új büntetés-végrehajtási kódex társadalmi vitája, a jogszabályt a tervek szerint decemberben fogadhatja el az Országgyűlés – jelentette be Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára pénteken Szegeden.

Az új kódexben nagyobb szerepet kapna a fogvatartottak visszailleszkedésének elősegítése – mondta az államtitkár a Szegedi Fegyház és Börtön két beruházásának átadása alkalmából rendezett ünnepségen.

A tervek szerint új rendszert alakítanának ki az elítéltek személyiségfejlődésének folyamatos és objektív nyomon követésére. Ezzel a büntetés-végrehajtási bírák és az intézetparancsnokok – például a feltételes szabadságra bocsátással vagy enyhébb végrehajtási fokozatba helyezéssel kapcsolatos - döntéseinek előkészítését segítenék.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A koncepció új alapokra helyezné a társadalomra kevésbé veszélyes fogvatartottak – első bűntényesek vagy például gondatlan közlekedési bűncselekmény miatt elítéltek - külső kapcsolattartásának szabályait, és megváltoznának az intézeten belüli mozgásukról rendelkező előírások is – ismertette Felkai László.

A hosszabb - a jelenlegi elképzelések szerint a kétévesnél hosszabb - szabadságvesztésükből szabaduló elítéltek, ha igénylik és viselkedésük alapján érdemesek is rá, segítséget kapnának lakhatásukhoz és munkába állásukhoz. Az állam kedvezményes szálláslehetőséget biztosítana nekik hat hónapon keresztül, és ha nem találnak állást a nyílt munkaerőpiacon, akkor a közfoglalkoztatás keretein belül dolgozhatnának – mondta az államtitkár.

Felkai László részt vett a Szegedi Fegyház és Börtön főépületének homlokzata, valamint a II. objektum személyi állománya öltözőjének ünnepélyes átadásán.

(MTI)

Menü

Navigáció