Fogyatékossággal élőket segítő szervezeteknek írt ki pályázatot az Emmi

Publikálva: 2013. augusztus 1.

Fogyatékossággal élő embereket segítő civil szervezeteknek írt ki pályázatot 113 millió forintos keretösszegben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be a tárca család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: Árvai Károly

Fülöp Attila közölte: augusztus végéig lehet jelentkezni az önálló életvitelt és jobb életminőséget elősegítő szabadidős és képzési programra, a pályázati támogatás 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjedhet. Az egyes programokat szeptember 1-jétől 2014 májusáig valósíthatják meg a szervezetek - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy az idei pályázati keretösszeg 20 millió forinttal több, mint a tavalyi programé, és a támogatási összeg maximumát a duplájára emelték.

A pályázat lebonyolítását végző szervezet, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Farkas Edit arról beszélt, minél kreatívabb és újszerűbb programokat várnak, elsősorban olyanokat, amelyek közvetlen pozitív hatással vannak az érintettek, illetve azok családtagjainak életére. A korábbi jó, szabadidős pályázatok között említette a gyógyúszási, illetve a lovaglási programokat.

A sajtótájékoztatónak helyet adó 20 éves intézmény házigazdája, Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke elmondta, a tavalyi pályázaton 2 millió forint támogatást kaptak. Arról beszélt, értelmi fogyatékos, autista, mozgás- és látássérült gyerekeket és felnőtteket is ellátó intézményük legfontosabb célja az, hogy lakóikat megtanítsák önmaguk ellátására, illetve elősegítsék társasági életüket, ezért számtalan, a fejlesztésüket segítő programot kínálnak.

Fotó: Árvai Károly

Gruiz Katalin az esélyegyenlőségi programokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, nemcsak akadálymentes liftekre vagy mosdókra van szükség, sokkal inkább arra, hogy a hivatali ügyintézést akadálymentesítsék, s olyan emberek üljenek az ügyfélszolgálatokon, akik megértik a siketeket, az értelmi fogyatékos vagy éppen idős embereket. Az alapítvány ezért egy komplex mentális akadálymentesítési programot indított; ebben egyebek mellett tanfolyamokon képzik az okmányirodai, önkormányzati ügyintézőket, valamint a közműszolgáltatók, bankok dolgozóit - tette hozzá.

(MTI)

Menü

Navigáció