Fedezd fel az erdőt!

Publikálva: 2013. szeptember 26.

Tizenhetedik alkalommal várják az Erdők Hete rendezvényei a látogatókat szerte az országban. A szeptember 30-ától október 6-áig tartó programok között lesz erdészek vezetésével tartott erdei kirándulás, családi nap, kisvasúti és erdei iskolai rendezvény és múzeumi látogatás, de ez alkalomból rendezik a magán erdőgazdálkodók éves nagyrendezvényét is.

Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés minden évben mintegy száz helyszínen és különböző programmal várja az erdőt szeretőket a természetbe. Az Erdők Hete programsorozat témájául Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter idén az erdő közjóléti, turisztikai szolgáltatásainak bemutatását jelölte meg. Az ország területének egyötödét borító erdők több tízmillió látogatót fogadnak évente, a gyalogos turistától a kerékpáros túrázón át a napi rendszerességgel sportolókig.

Az Erdők Hete programsorozat nyitó rendezvényét szeptember 27-én tartják, amely Kecskemét mellett, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskolájának tíz éves jubileumi ünnepségével kezdődik. Ez egyben a „Muzsikál az erdő a Hírös Városban” nyitóeseménye is. A programsorozat zárásaként, október 5-én az ország legrégebben alapított erdei iskolájának, a Pilisi Parkerdő Zrt. Madas László Erdészeti Erdei Iskolájának 25 éves évfordulójára emlékeznek Visegrádon. Budapesten, a Vajdahunyad várban pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium várja szórakoztató programokkal a gyermekes családokat az erdők titkait játékos programokkal bemutató „Erdők Szentélyébe.”

A részletes program a www.erdokhete.hu linken érhető el.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció