Esélyteremtés a munkanélküliségtől sújtott Beregi kistérségben

Publikálva: 2013. június 5.

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Vásárosnaményba látogatott, hogy az Európai Unió által támogatott Gyerekesély projektről egyeztessen a helyi döntéshozókkal és szakértőkkel. Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége 530 millió forintot nyert el a gyermekek felzárkózási esélyeinek javítására. Közlemény.

A közel 31 000 fős Vásárosnaményi kistérségbe 27, alacsony lélekszámú település tartozik, a munkanélküliségi mutató pedig a 25 százalékot is eléri, amely országos szinten is kiemelkedően magas. A térségre jellemző az elöregedés; a 18 éven aluli fiatalok száma megközelítőleg 6300 főre tehető, egyötödük halmozottan hátrányos helyzetű.

A Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás gondozásában a Kistérségi Gyerekesély Iroda márciusban megkezdte működését, összehangolva az új szolgáltatásokat és programokat. Ifjúsági pontok (Jánd, Beregsurány, Tiszaadony), valamint a tanodák (Vásárosnamény, Tiszavid, Aranyosapáti) nyíltak, Tarpa pedig telepi szociális munkának ad otthont. Ezen kívül négy Biztos Kezdet Gyerekház létrehozása és fenntartása is biztosított a támogatással, emellett táboroztatás, nyári játszóház is megvalósítható lesz.

A programban megtalálható a rendszeres egészségügyi szűrővizsgálat, a biztos családi háttér érdekében pedig állásbörzéket, illetve nevelési tanácsadást szerveznek a szülők számára. A fiatalok fejlesztését pszichológusok, gyógypedagógusok segítik. A Gyerekesély projektek célkitűzése, hogy a kistérségekben javuljon a gyermekekre és családokra irányuló szolgáltatások és programok színvonala és elérhetősége, ezáltal javuljanak a gyermekek felzárkózási esélyei. Az integrált kistérségi programok országszerte közel 20 ezer gyermeken segítenek, így a vásárosnaményi kistérségben is.

(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció