Együttműködés a korrupció ellen Magyarország és Kína között

Publikálva: 2012. november 10.

A Magyarország és Kína közötti korrupció ellenes együttműködés előmozdítása érdekében Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Cui Hairong a Kínai Népköztársaság Nemzeti Korrupció-megelőzési Hivatalának vezető-helyettese együttműködési és egyetértési nyilatkozatot írt alá.

A nyilatkozat rögzíti, hogy a két ország fokozott figyelemmel kíséri egymás, a korrupció megelőzése terén tanúsított intézkedéseit és azok eredményeit.

A megállapodás tartalmazza továbbá, hogy a felek a korrupció elleni küzdelem területén szerzett hasznos tapasztalataikat és módszereiket kölcsönösen megosztják egymással, együttműködési projekteket alakítanak ki, és ezáltal elősegítik egymás, korrupció megelőzésére vonatkozó képességeinek a fejlesztését.

A kormány márciusban fogadta el az eddigi legátfogóbb antikorrupciós programot, amelynek fő célja, hogy az állam korrupcióval szembeni ellenálló képessége erősödjön.

Biró Marcell Hongkongban – az ott véghezvitt antikorrupciós intézkedések megismerése érdekében – megbeszélést folytatott Simon Peh Yun Lu-val, a központi kormányzat Korrupcióellenes Független Bizottságának Biztosával, valamint találkozott Daniel Lai, e-közigazgatásért felelős kormányzati információs igazgatóval, és tájékoztatást adott a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program elindításáról és az e-közigazgatás magyarországi helyzetéről.

Az államtitkár találkozott még Hong Yi, a Pekingben működő Kínai Közigazgatási Akadémia igazgató-helyettesével, ahol szó esett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Akadémia közötti együttműködés kialakításáról, továbbá egy hivatalos találkozón átadta Magyarország Alaptörvényének kínai fordítását Yuan Shuhong-nak az Államtanács Kodifikációs Hivatala miniszter-helyettesének.

(Sajtó Főosztály, KIM, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció