Együtt egymásért – húszezer mélyszegénységben élő gyerekeken segítő program indul

Publikálva: 2013. február 25.

Húszezer, mélyszegénységben élő gyermeken segít a most induló Együtt egymásért program - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán.

"A gyermekek a mi jövőnk, amikor nekik segítünk, akkor tulajdonképpen a saját magunk jövőjét biztosítjuk" - mondta a miniszter a hat kistérségben, köztük a jánoshalmiban 428 millió forint uniós támogatással induló program sajtótájékoztatóján.

(Czeller Zoltán Jánoshalma polgármestere és Balog Zoltán az emberi erőforrások miniszterének közös sajtótájékoztatója)

Balog Zoltán kiemelte: a hároméves kistérségi program célja a gyermekszegénység csökkentése. A miniszter hangsúlyozta: a komplex program keretében az életminőségüket javító szolgáltatások bevezetésével, új lehetőségek nyílnak meg a gyerekek és szüleik előtt.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a 2007-ben, a parlamenti pártok szerinte egyhangú támogatásával indult program első körében az öt leghátrányosabb kistérség kapott 2,6 milliárd forint támogatást, míg a most induló második körben a jánoshalmai, a szigetvári, a sarkadi, a mezőcsáti, az ózdi és a csengeri kistérség kap támogatást. A hamarosan induló harmadik programmal együtt 170 ezer gyermek világát célozzuk meg - fűzte hozzá.

Fotó: Botár Gergely

A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy a szülőket is képezik arra, hogyan tudják megfelelően ellátni gyermekeiket. A gyermekeket nem akarjuk kiszakítani a családi közösségükből - emelte ki a miniszter, aki példaként Kanadát hozta fel, ahol kudarcot vallott a gyermekek kiemelése közösségükből.

Balog Zoltán a gyermekvédelmi rendszer átalakítását is fontosnak nevezte, mely szerint 2014-től a 12 év alatti gyerekek többségét intézet helyett nevelőszülőknél helyezik el.

Az MTI kérdésére a miniszter elmondta: Magyarországon a gyermekek 22-25 százaléka él szegénységben, az összlakosságot tekintve 12-17 százalék közötti a mélyszegénységben élők aránya.

(MTI-EMMI)

Menü

Navigáció