Egymilliárd forintot kap intézményfejlesztésre a berzencei pszichiátriai otthon

Publikálva: 2013. július 9.

Modellértékű intézményfejlesztésre nyert el egymilliárd forint uniós forrást a pszichiátriai betegeket befogadó, immár állami tulajdonban lévő berzencei szociális otthon.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, az otthonban tartott projektnyitó sajtótájékoztatón közölte: ezzel a fejlesztéssel sikerül megoldani, hogy a berzencei intézmény helyben, a pszichiátriai betegek életvitelének megfelelő lakóotthonokkal váltsa ki a jelenlegi elhelyezést és gondozást.

Fotó: Botár Gergely



A teljes egészében uniós támogatással megvalósuló Somogy megyei beruházásról szólva az államtitkár elmondta, két éven belül az intézmény 120 lakója az elhelyezésükre alkalmatlanná vált, egykori vadászkastélyból átalakított épületből korszerű lakóotthonokba költözhet, amelyek működtetését egy szociális foglalkoztató központ látja majd el.

(MTI)

Menü

Navigáció