Czomba Sándor: Szabolcsban 643 új munkahelyet létesítenek támogatással

Publikálva: 2013. július 12.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei, 13 milliárd forintos támogatási keretéből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sikeres pályázata alapján 79 cég 643 új munkahelyet létesíthet - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyírbátorban, ahol a helyi INNFOODS Kft.-nél aláírta az egyik érintett támogatási szerződését.

Az államtitkár kiemelte, a 79 szabolcsi pályázó összesen több mint 1,5 milliárd forint támogatásban részesül, s a rendelkezésre álló országos forrás 12 százalékát kapják.

A nyírbátori INNFOODS Kft., amely a helyi Bátor Coop Cégcsoport egyik vállalkozása, több mint 225 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, és élelmiszer-feldolgozó üzemének fejlesztésével 84 környékbeli regisztrált álláskeresőnek teremt új munkahelyet beruházásával.

Czomba Sándor örvendetesnek nevezte, hogy a foglalkoztatási gondokkal küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mellett a szintén hátrányos helyzetűnek számító Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Baranya megye mikro-, kis- és középvállalkozásai szerepeltek a legjobban a munkahelyteremtő beruházási pályázaton.

Azt is külön megemlítette, hogy Szabolcsban a támogatott vállalkozások a létrejövő közel 650 új munkahelyre 580 regisztrált álláskeresőt szándékoznak felvenni majd.

Az államtitkár megerősítette: a szabad vállalkozási zónákban - amelyek a hátrányos helyzetű térségekben találhatók - július elsejétől minden létszámot bővítő cég részesülhet szociális hozzájárulási adókedvezményben három éven át, nem csak a legalább 100 milliós fejlesztésre vállalkozók.

Mint elmondta, az első két évben egyáltalán nem kell hozzájárulást fizetniük a cégeknek, míg a harmadik évben a kötelezettség 50 százalékát kapják meg kedvezményként.

Megjegyezte, hogy a foglalkoztatási létszámot növelő vállalkozásoknak az adókedvezményhez olyan regisztrált álláskeresőt kell felvenniük, aki legalább hat hónapja állandó bejelentett lakással rendelkezik az övezethez tartozó térség valamelyik településén.

Czomba Sándor a támogatási szerződés nyírbátori aláírásakor tartott sajtótájékoztatón kitért a diákmunka kormányzati támogatási programjára is, hangsúlyozva, hogy az idén 1,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Hozzáfűzte, hogy a program igen eredményes, Szabolcs megyében például kétezer diák kezdhetett nyári munkát.

Petis Mihály, a nyírbátori Bátor Coop Cégcsoport tulajdonos elnök-igazgatója közölte: a korábban évi 3 milliárd forintos árbevételt elérő INNFOODS Kft. a baromfifeldolgozó üzemében valósít meg fejlesztést, hogy magasabb hozzáadott értékű termékeket állíthasson elő. A beruházás keretében növelik a gyártó, a csomagoló, a tároló és a logisztikai kapacitást egyaránt.

A cégvezető-tulajdonos az MTI kérdésére válaszolva arról szólt, hogy a cégcsoporthoz tizenkét vállalkozás tartozik jelenleg, melyek közül a baromfihús-feldolgozók a legnagyobbak. A több mint félezer dolgozót foglalkoztató cégcsoport múlt évi árbevétele meghaladta a 30 milliárd forintot, a forgalom az utóbbi négy év alatt 50 százalékkal nőtt. A jövőben 10 millióról 15 millióra szándékoznak növelni az általuk tenyésztett és feldolgozott baromfik számát.

(MTI)

Menü

Navigáció