Civilházat avattak Gombán

Publikálva: 2013. április 27.

Gomba Község az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 52 Millió forintból és 20 százalékos önerőből építette fel azt a civilházat, melyet Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár avatott fel pénteken.

Az államtitkár köszönetet mondott a helyi vezetőségnek az épület létrehozásáért. Elmondta, hogy az épület mind az időseknek, mind a fiataloknak olyan közösségi térként szolgálhat, ahol a lakosok megoszthatják egymás között a mindennapok problémáit, segíthetik a hétköznapi életre és a családi életre való felkészülést.

(A videó nagy felbontásban letölthető a sajtószobából.)

Az idősebbeknek pedig lehetőséget nyújt arra, hogy az aktív időskor jegyében részt vegyenek a ház programjain, igénybe vegyék a szolgáltatásait. Az államtitkár kifejtette továbbá, hogy egy ilyen közösségi ház létrejöttének igénye azt a törekvést mutatja, hogy a vidéken élő embereknek vágya, hogy ne költözzenek el, hanem lakóhelyükön maradjanak.

(Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció