Civilekkel egyeztetett Rétvári Bence a lakáscélú devizahitelekről

Publikálva: 2013. augusztus 6.

A devizahiteles probléma megoldásainak jogi lehetőségeiről egyeztetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kedden délután a KIM-ben. A találkozót a CÖF kezdeményezte. Közlemény.

A CÖF képviselői számos károsult tapasztalatait gyűjtötték össze és ismertették azt a KIM szakembereivel. Átadták a devizaalapú adósok által jegyzett több száz, a CÖF-höz érkezett véleményt és megoldási javaslatot is. A KIM szakemberei vázolták az esetleges jogi lehetőségeket, melyek a Nemzetgazdasági Minisztérium által kimunkálandó végső megoldási javaslat végrehajtását szolgálhatják. A két fél hangsúlyozta, közös a cél: minél hamarabb megegyezésre kell jutni és minden érintett bevonásával igazságos megoldásnak kell születnie.

A CÖF által kezdeményezett találkozó elsődleges célja az volt, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetése megismerje a civilek képviselőinek véleményét a lakáscélú devizahitelek kivezetésének lehetőségeivel kapcsolatban. A szervezet hasonló célból már tárgyalt a kormányzati részéről devizahiteles megoldási csomagon dolgozó Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel is. A felek megállapodtak, hogy lehetőség szerint további egyeztetésre is sor kerül még a törvényjavaslat benyújtása előtt.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Menü

Navigáció