Az összmagyar összefogásért emeltek szót a Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozón

Publikálva: 2012. december 4.

Hajdúdorog adott otthont szombaton az idén negyedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozónak, amelyen világi és egyházi méltóságok a határon túli magyar közösségek megmaradásáért és az összmagyar összefogásért emeltek szót.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a hajdúdorogi székesegyházban úgy fogalmazott: "ma azért sír Mária, mert nincs együtt az, ami összetartozik, nincs együtt az, ami egymásnak van teremtve".
Szavai szerint az advent egymáshoz vezeti azt, ami összetartozik. Ma sok esetben nincs együtt a fiú az apával, a politikus a választópolgárral, az állam az állampolgárral, az EU Magyarországgal, magyar a magyarral, ember az emberrel és ember a teremtőjével - hangoztatta Balog Zoltán.

Fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

Megítélése szerint nincsenek együtt a generációk sem, valamint "a férfiak és nők sem úgy, ahogy egymásnak teremtette őket az Isten". A miniszter megköszönte Tőkés Lászlónak és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspöknek, hogy 2009-ben "elindították ezt az imahadjáratot. Mert ma hadjáratot kell folytatnunk az összetartozásért."

Egymásra találás nélkül nem lesz jó iskola, felzárkózás, kultúra és jó nemzet sem a Kárpát-medencében - mondta Balog Zoltán a székesegyházat zsúfolásig megtöltő vendégeknek és híveknek. Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egyaránt a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatához fűződő elidegeníthetetlen jogot.

Toró T. Tibor szerint nem a szlovákok, a románok vagy más népek a magyarság ellenségei, hanem a központosított többségi nemzetállamok létrehozására irányuló törekvések, amelyekkel csorbítják a kisebbségek jogait.

A politikus kijelentette: a Kárpát-medencei magyarság gyarapodásához és tartalmas jövőjének biztosításához egyetlen megoldás, "jogunk, célunk, eszközünk és jövőképünk a közösségi autonómia".

Az autonómia megítélése eszköz és jövőkép a magukat önkormányozni képes Kárpát-medencei magyar régióknak. Az autonómiáért folytatott "szabadságharcot" - hívta fel a figyelmet - békés és demokratikus eszközökkel kell megvívni. Ehhez a harchoz egységre buzdította az anyaországi és határon túli politikusokat, egyházakat és civil szervezeteket is, illetve reményét fejezte ki, hogy a romániai választások után két párt is képviselni fogja a magyarságot a bukaresti törvényhozásban.

Az alkonyati istentisztelettel kezdődött találkozón felszólaltak hazai és határon túli egyházi méltóságok, majd a Himnusz eléneklésével zárult a találkozó.

(MTI, EMMI)

Menü

Navigáció