Az idén is folytatódik az Erzsébet-program (+ videó)

Publikálva: 2013. január 8.

Az idén is folytatódik az Erzsébet-program, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2,5 milliárd forint értékű üdülési támogatásról döntött - jelentette be Navracsics Tibor kedden egy budapesti fórumon.

A 2,5 milliárd forintból 1,1 milliárd forint értékben szociális üdülési pályázatokat, 1,4 milliárd forint értékben elsősorban gyermekek számára meghirdetett táborokat, valamint kirándulásokat finanszíroznak - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Cafeteria 2013 konferencián.

Hangsúlyozta: az évek óta húzódó európai és világgazdasági válság közepette a mindenkori kormányzati politika egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy szűkülő pénzügyi lehetőségek között hogyan lehet hatékonyabban felhasználni a szociális felzárkóztatásra, népjóléti intézkedésekre fordítható eszközöket úgy, hogy ne csak a hatékonyabb felhasználás valósuljon meg, hanem valóban célba is érjenek ezek az intézkedések.

Navracsics Tibor (fotó: Burger Zsolt)

Az egy éve működő Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb eszköz az állam szociális felelősségének érvényesítésére - mondta Navracsics Tibor.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos kifejtette: az elmúlt egy évben bizonyított az Erzsébet-program, költségvetési források nélkül olyan szociális üdülési rendszert sikerült létrehozni, ami az állami ingatlanok számára is lehetőséget jelentett.

Az MNÜA az Erzsébet-program keretében 2012-ben 3 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat szociális üdültetésre, ennek köszönhetően több mint 100 ezer ember, ebből több mint 30 ezer gyermek üdülhetett kedvezményes feltételek mellett. Keddtől az új pályázati kiírások is megjelentek az Erzsébet-program honlapján. A jelentkezéseket normatív alapon bírálják el, a minimális önerő 1000 forint, de a legmagasabb kategóriában is csak 10 000 forint - közölte a biztos.

(MTI, kormany.hu)

Menü

Navigáció