Az emberi méltóság megcsúfolása nem erő, hanem gyengeség

Publikálva: 2013. február 8.

Magyarország kormánya a családok pártján áll. A gyermekek és a társadalom érdekét is az szolgálja a legjobban, ha a következő generációk nem a szüleiktől megfosztva kollégiumoknak nevezett kényszer központokban nőnek fel. Társadalomellenes és az emberi méltóságot sérti a Jobbiknak az a felvetése, amely éppen az általa gerjesztett előítéleteket lovagolva javasol embertelen megoldásokat a társadalmi integráció szándékára hivatkozva.

Magyarország polgárai nevében utasítjuk el azt, hogy a magát nemzeti érzelműnek nevező párt család- és ezáltal nemzetromboló terveivel a gyűlölet magvát vesse el magyar családok között. Az emberi méltóság megtiprását semmi sem igazolhatja. Aki erre az útra lép, az előbb-utóbb már könnyen ürügy nélkül is mások ellen fordul. Ilyen ideológiák termelnek ki „alulszocializált, társadalmi működést zavaró állampolgárokat".

Az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága határozottan tiltakozik és fellép minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő magatartással szemben. Különösen, ha a támadás célpontjai ártatlan gyermekek. A „többségében cigány gyerekek” elleni felvetéssel a hangoskodó párt alulmúlja önmagát. Vajon van még olyan nemzetalkotó kisebbség, amellyel szemben ilyen bátran hirdetné meg gyermekeik elvételének programját? Az emberi méltóság megcsúfolása nem erő, hanem gyengeség.

Az emberi méltósághoz való jog mindenkit egyformán megillett, ennek szellemében kell az oktatási programokat kidolgozni és véghezvinni. Az együttélésre neveléshez a gyűlölet rossz eszköz.

(Emmi, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció