Az emberi erőforrások minisztere visszautasította az emberek listázását

Publikálva: 2012. november 28.

"Határozottan visszautasítjuk", hogy embereket bármilyen módon listázzanak, hogy megbélyegezzék vagy veszélyesnek tekintsék őket a magyar államra származásuk miatt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden egy nemzetközi konferencián, Budapesten.

Az Európa Tanács (ET) által a gyűlöletbeszédről szervezett tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón Balog Zoltán kifejtette, a konferenciát már hónapok óta készítik elő, és hétfőn egy politikai párt képviselőjének "sikerült megvalósítania" a gyűlöletbeszédet az Országgyűlésben. A miniszter üdvözölte, hogy az egész politikai elit, a pártok és civil szervezetek is megszólaltak az ügyben.

Fotó: Árvai Károly

Felidézte, a gyűlöletbeszéd a kommunista diktatúra idején államilag szervezett volt. "Államilag parancsolt" volt embercsoportok - például a parasztság - kirekesztése, megbélyegzése. A gyűlöletbeszéd ma is tovább él Magyarországon, és "a mi dolgunk" határozottan fellépni ezzel szemben - mutatott rá.

Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára kiemelte, sokkolta, ami a magyar parlamentben történt, mert egy embercsoport elleni erőszak vagy népirtás általában úgy kezdődik, hogy listázzák a kiszemelt csoportot. Torgeir Larsen norvég külügyminiszter-helyettes azt mondta, hétfőn emlékeztek meg Norvégiában a zsidók deportálásáról, amelynek alapja ugyancsak a listázás volt. A norvég politikus üdvözölte, hogy a magyar kormány világosan visszautasította a történteket.

Soros György, Thorbjorn Jagland, Balog Zoltán (fotó: Árvai Károly)

Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány nem áll Palesztina oldalára a gázai konfliktus ügyében. Úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".

Gyöngyösi Márton felszólalását a kormány elítélte keddi közleményében.

(MTI, EMMI)

Menü

Navigáció