Az egyházi iskolarendszer bizonyított Magyarországon

Publikálva: 2013. szeptember 7.

Az emberi erőforrások minisztere szerint az egyházi iskolarendszer bizonyított Magyarországon.

Ezt Balog Zoltán mondta a IV. kerületben lévő Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium tanévnyitó hálaadó istentiszteletén az iskola 10. tanévének megkezdése alkalmából szombaton a XV. kerületi, rákospalota-óvárosi református templomban.

A tárca vezetője kifejtette: az egyházi iskolarendszer bizonyította, hogy itt olyan értékközvetítés zajlik, amely nélkül "Magyarország nem lenne az, ami a történelméből következően lehet."

Megjegyezte: a köznevelésért is felelős miniszterként bízik benne, hogy túl vannak azokon a vitákon, amelyek az egyházi iskolákról szóltak, arról, hogy a magyar kereszténység intézményei, közösségei milyen iskolákat tarthatnak és tartsanak fenn.

Balog Zoltán azt mondta: az egyházak nem egyszerűen valami papi szervezetek, hanem közösségek. Közösség nélkül pedig nincs Magyarországnak és a magyar nemzetnek jövője - rögzítette. - Olyan közösség nélkül, olyan emberek nélkül, akik képesek egymásra odafigyelni, akik képesek egymással szolidaritást vállalni. A közösség azt jelenti, hogy tudjuk, a köz java és az egyén előmenetele összetartozik. Nincs esélye annak az országnak, ahol mindenki úgy gondolja, az egyéni boldogságát úgy fogja megteremteni, hogy nem érdekli, az jó-e a többieknek - fejtette ki.

A miniszter szerint ezt kell megtanulni, és ebben az egyházi iskolák, és a keresztény örökség nagyon fontos tanítómester lehet mindenki számára.

Balog Zoltán hozzátette: a magyar iskolarendszer sokszínű, az állami mellett jelentős az alapítványi és magániskolák száma is, és az egyházi iskola az, amely a 90-es elején valóságos alternatívát jelentett. Ami sokszínű, abban ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyen valami közös, és ez nem más, mint a Nemzeti alaptanterv (Nat).

A Nat jeleníti meg a közös nemzeti és kulturális tudásvagyont, amelyben benne van a korszerűség, benne van a 21. századi tudás, de ugyanakkor benne van az is, ami Magyarországot a múltban naggyá tette - mutatott rá, hozzátéve: ez az a közös alap, amelyre építhetünk.

Közös igenek nélkül, csak nemekből egy ország nem épülhet - fogalmazott Balog Zoltán.

Kitért arra is, hogy a régi-új tantárgy, az erkölcstan nem szól másról, mint hogy tanuljuk azt, amit mindennap tanulnunk kellene, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a közös bennünk. Megjegyezte: próbálták azt a szégyent orvosolni, hogy a volt keleti blokk államai közül egyedül Magyarországon nem volt a tantervbe illesztett erkölcstan, etika óra.

Jóra ugyanakkor nemcsak az egyház taníthat, hanem ez az iskola és mindannyiunk feladata is - fűzte hozzá a miniszter.

Idézve "a sötétségből világosság ragyogjon!" jelmondatot beszélt arról is, hogy  szükségünk van arra, hogy tisztán lássunk a világban, ebben az országban és az a saját életünkben is.

(MTI)

Menü

Navigáció