Augusztus 20. - Budapest mellett a Balatonon is ünnepségeket, tűzijátékokat rendeznek

Publikálva: 2013. augusztus 14.

"Együtt az ország" szlogennel rendezik meg az idei augusztus 20-ai ünnepségeket. Az idei rendezvények különlegessége, hogy a Nagyon Balaton eseménysorozat keretében számos tóparti városban is színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára. A programokra több százezer vendéget várnak határon innenről és túlról.

A programokat szerdán Budapesten ismertette a szervező Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint az együttműködő szervezetek, köztük az MTVA, a Margitszigeti Szabadtéri Színház, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Libri Média és a VOLT produkció vezetői.

Budapesten, a hagyományoknak megfelelően 20-án reggel a katonai tiszteletadást Magyarország lobogója előtt a tisztavatás követi, majd családi programok várják az érdeklődőket a Clark Ádám téren és a budai Várban.

Délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilikában az ünnepi szentmise, majd a Szent Jobb-körmenet, este kilenc órakor pedig a tűzijáték uszályról, valamint a Lánchídról.

Fotó: Burger Zsolt

Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepi szlogenre utalva azt hangsúlyozta, augusztus 20-a mindig erőt adott a magyaroknak, és a júniusi árvíz is megmutatta, hogy az ország képes együtt mozdulni.

A két helyszínről szólva azt mondta, Budapest a tradíció, míg a Balaton a lendület és a fiatalosság jelképe lesz.

Ismertetése szerint a Balatonra is többszázezres tömeget várnak, és az M7-es autópályán jelentős forgalomra számítanak, ezért most az Autópályakezelő Zrt. képviselője is az operatív törzsben ül majd. Az operatív törzs központja a KIM Kossuth téri épületében lesz, és a testületnek lesz egysége a Balatonnál is. Mintegy 12 ezer ember vesz majd részt az események lebonyolításában, biztosításában, és az Országos Mentőszolgálat minden egysége dolgozik majd a rendezvények idején.
Kérdésre válaszolva elmondta, az állam összesen 250 millió forintot költ az ünnepi rendezvényekre, ebből 150 milliót a tűzijátékokra. A közreműködő szervezetek és önkormányzatok vállalásai nagyjából 100 millió forinttal teszik olcsóbbá a nemzeti ünnepet. A részletes program a www.augusztus20.kormany.hu oldalon olvasható.

A tűzijáték megrendezését a közbeszerzésen ugyanaz a cég nyerte el, mint tavaly. Ugyanaz a zene szól majd és ugyanaz a látványvilág lesz látható a budapesti és a balatoni tűzijátékok idején - tette hozzá.

A változások között említette, hogy a budapesti tűzijáték után várhatóan sokan nem mennek majd haza, mert a Naphegy lábánál, a Dózsa György téren ingyenes Ákos-koncertet tartanak.

Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója egyebek mellett arról beszélt, legnagyobb rendezvényük a Mesterségek Ünnepe lesz a budai Várban, ahol kézműveseik mintegy félszáz műhelyben mutatják be mesterségbeli tudásukat.

Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke azt közölte: ahogy a korábbi években is, a közmédia közvetíti az ünnepi eseményeket, ugyanakkor a hagyományos programok mellett egyebek mellett jelen lesznek a balatoni helyszíneken, valamint Budapesten, a Lánchíd mellett felállított szabadtéri színpadon. Ott a gyerekcsatornák műsorvezetői és a tévémaci is várja a gyerekeket, később pedig a Dankó Rádió színes programja várja a nézőket. Ifj. Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész és prímás zenekarával népszerűsíti a rádiót. A Felszállott a páva díjnyertesei 18.30-tól 40 perces fergeteges műsort adnak, amelyet 20.15-től az M1 és a Duna World nézői is megtekinthetnek. Lencsó Rita az idei ünnep különlegességének nevezte, hogy Erkel Ferenc István király című, ritkán játszott operáját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadról közvetíti majd a köztelevízió.

Már az ünnep előtt két nappal, augusztus 18-án megkezdődik a Nagyon Balaton elnevezésű rendezvénysorozat. A teljes régiót érintő program keretében három nap alatt több helyszínen - Balatonbogláron, Balatonlellén, Zamárdiban, Zánkán, Siófokon, Veszprémben, Balatonfüreden, Tihanyban, Révfülöpön, Fonyódon és Keszthelyen - tartanak majd koncerteket, sport-, családi és gyermekprogramokat. Lobenwein Norbert, a VOLT produkció fesztiváligazgatója, a Nagyon Balaton fesztivál szervezője arról beszélt, tíz helyszínen lesznek jelen a régióban, és több helyen együttműködnek az önkormányzatokkal.

A szervező a programok között említette a 18-ai LGT koncertet az alsóörsi Európa kempingben, valamint a zamárdi, zánkai, a siófoki, a veszprémi, a balatonfüredi, a tihanyi, a révfülöpi és a keszthelyi fesztiválokat, utcabálokat, melyeken mások mellett fellép a Quimby, a Kaláka, Palya Bea, Szalóki Ági, Fenyő Miklós, valamint dzsesszegyüttesek.

(MTI)

Menü

Navigáció