Átláthatóbbak lesznek a szociális támogatások

Publikálva: 2013. szeptember 5.

A kormány döntött arról, hogy az államigazgatási - vagyis jegyzői, járási - hatáskörben megállapított rászorultságtól függő szociális és gyermekvédelmi ellátások tekintetében egységes, országos nyilvántartást alakít ki.

A jegyzők, illetve a járási hivatalok által megállapított ellátások adatait tartalmazó nyilvántartás célja az ellátástervezés célzottságának, hatékonyságának javítása, az ellátásokra való jogosultság ellenőrzésének egyszerűsítése, átláthatóságának erősítése.

A nyilvántartás feltételrendszerének kialakítása – a kormány által elfogadott törvénymódosítás értelmében - a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal koordinálásával az Új Széchenyi Terv keretén belül 2013. november-decemberében valósul meg.

Ekkor kerül majd sor a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, a rendszeres szociális segélyben, az időskorúak járadékában, az ápolási díjban, a lakásfenntartási támogatásban, a közgyógyellátásban, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők adatainak feltöltésére. Így tehát egyéb – családtámogatási, társadalombiztosítási – ellátások nem kerülnek ebbe a rendszerbe. A nyilvántartás a támogatások felhasználásának jogszerűségét hivatott biztosítani, a jelenleg hatályos jogszabályokban rögzített jogosultsági feltételek ellenőrzésével.

A fejlesztés keretében tehát egy nyilvántartási rendszert alakít ki a kormány, ami nem érinti az ellátások jogosultsági feltételeit és a kifizetés módjának felülvizsgálatát sem, a jogosultak továbbra is az eddig megszokott módon jutnak hozzá ellátásaikhoz.

(Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció