Átadták a Családbarát munkahely elismeréseket

Publikálva: 2013. január 22.

Huszonhárom pályázat nyerte el kilencven indulóból a 2012. évi Családbarát munkahely címet. Az elismeréséket a díjazottak hétfőn vehették át.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta a nemzet alapját jelentő család jelentőségét, és fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások figyelmet fordítsanak a munkavállalók, a családok helyzetére is.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A Családbarát munkahely pályázatot 2000 óta hirdetik meg évente. 2011-től pedig megújult formában és újragondolt tartalommal az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága a cím odaítélésével a családbarát módon működő kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szervezeteket díjazza. Soltész Miklós hangsúlyozta : a kormány legfontosabb célkitűzése a családok erősítése, és fontosnak nevezte, hogy segítsék a kismamák visszatérését a munkahelyükre.

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa szólt arról, hogy az új Munka Törvénykönyvében szerepel a munkaerőpiac családbaráttá tétele, és a beérkezett pályázatokból értékes gyakorlatokat lehet megismerni.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Családbarát munkahely elismerést kapott nagyvállalati kategóriában az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Inform Média Lapkiadó Kft., az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt., a START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Nonprofit Kft. valamint a British Telecom Magyarországi Szolgáltató Központja (BT ROC Kft.). Közepes vállalkozás kategóriában Családbarát munkahely elismerésben részesült a Gödöllő Coop Zrt., az Arkon Zrt. és a Gaálhab Szivacsfeldolgozó Kft. Kisvállalkozás kategóriában Családbarát munkahely címet nyert a Cookson Electronics Hungary Kft., a SZACSA-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MagiCom Kft., az Answer Kft. és a Human Matrix Kft.

A költségvetési szervezetek közül Családbarát munkahely lett Tata önkormányzata, a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, az Egri Kulturális és Művészeti Központ, a Békés Város Szociális Szolgáltató Központ, Tapolca polgármesteri hivatala, a Magyar Állami Operaház, az Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ és a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ. A Debreceni Egyetem különdíjat kapott.

(MTI/EMMI)

Menü

Navigáció