A Virágoskúti Biogazdaság nyílt napján vett részt Tóth Katalin helyettes államtitkár

Publikálva: 2013. augusztus 8.

A Virágoskúti Biogazdaság a Balmazújváros melletti Virágoskúton 25 hektár területen foglakozik növénytermesztéssel, alapvetően biodinamikus módszerekre alapozva. A kertészetben megtermelt egészséges és ízletes bio ételeket és italokat Virágoskút márkanév alatt forgalmazzák. A gazdaság másik része Hortobágy-Vókonya pusztán található, ahol közvetlenül a folyó partján, természetes környezetben tartanak elsősorban őshonos magyar állatfajtákat.

Magyar szürke marha, mangalica, racka, kopasznyakú tyúkok, gyöngytyúkok, komondorok, terelőkutyák egyaránt megtalálhatók a festői környezetben. A biogazdaság évente több alkalommal szervez a mostanihoz hasonló nyílt napokat, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek a gazdaság életébe, megkóstolhatják a helyben készült termékeket. A biogazdaság ad helyet az augusztus 25-én megrendezésre kerülő XI. Országos Bio Főzőversenynek és Pásztortalálkozónak is.

Tóth Katalin látogatásának célja az volt, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium számára a biogazdálkodás területéről olyan új szakmai információkat és tapasztalatokat gyűjtsön, amit a szaktárca a további gyakorlati programjaiba be tud építeni. Mindemellett a korábbi kapcsolatok kiszélesítése, valamint az ökogazdálkodásnak az agráriumban való megerősítése is fontos szempont.

A vidékfejlesztési tárca nemrégiben elkészült az ökogazdálkodási akcióterv tervezetével, amelyet 1-2 héten belül társadalmi vitára bocsát. A társadalmi vita során nemcsak a gazdálkodók, a szakmai és civil szervezetek, valamint a fogyasztók véleményét szeretnék kikérni, hanem ösztönzést is kívánnak adni az ökogazdálkodás eddiginél szélesebb körű elterjesztésének és a biotermékek fogyasztásának.

(Vidékfejlesztési Minisztérium)

Menü

Navigáció