A Vidékfejlesztési Minisztérium felkészült a télre

Publikálva: 2012. december 11.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által felügyelt területeken felkészültek a télre - mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen Bakondi György kormánymegbízott, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója közölte: az elmúlt napokban minden érintett minisztériummal egyeztettek a téli felkészülésről.

Illés Zoltán kiemelte: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az állategészségügy és állatvédelem, valamint a takarmánybiztonság területén - telefonos ügyeleti rendszerét megerősítve - hathatós segítséget tud nyújtani.

Az államtitkár hangsúlyozta: az állatállomány megfelelő szállítása kiemelt fontosságú, nagy távolságra - a Magyarországon áthaladó szállítmányok esetében - kizárólag fűthető járművön lehet állatot szállítani, kisebb távolságra pedig csak a nappali órákban, megfelelő mennyiségű alom biztosításával, ponyvával fedett kamionon.

Fotó: Árvai Károly

Emlékeztetett: 2013. január 1-jén hatályba lép az állatjóléti felelősök rendszere, akkortól az állattartó telepeken kötelező olyan munkatársakat alkalmazni, akiknek az itatók fűtésétől kezdve az almozás ellenőrzésén keresztül az állatok egészségének megvédésére kell törekedniük.

A mezőgazdaság területén a havazás jól jött, ha az őszi időszakban az előkészítő munkák megfelelőek voltak, akkor egy enyhe hótakaró megvédi a vetést. Az eddig esett hó az államtitkár szerint alkalmas ahhoz, hogy az őszi vetés megfelelően fejlődjön. Illés Zoltán beszélt arról is, hogy takarmányból és abrakból is megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, az állatállomány ellátása a téli ínséges időszakban is biztosított.

Télen nagyon fontos a megfelelő informáltság is - mutatott rá. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a múlt évben több mint egymilliárd forintos beruházást hajtottak végre az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (OMSZ), ami lehetővé teszi, hogy kistérségekre lebontva precíz előrejelzéseket tudjon adni. Hozzátette: az OMSZ megállapodást kötött az OKF-fel, amelynek keretében a tűzoltóegységek földi mérésekkel járulnak hozzá a pontosabb előrejelzésekhez. Kiemelt figyelmet fordítanak a levegőszennyezettség alakulására is - mondta az államtitkár.

Fotó: Árvai Károly

A vidékfejlesztési tárcához tartozik az állami erdők felügyelete is. Illés Zoltán ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése alapján 1 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtanak az önkormányzatoknak faanyag vásárlására, amihez 15 százalékos önrészt kell biztosítaniuk. Az erdészetek 237 hátrányos helyzetű önkormányzatnak önrész nélkül adják a faanyagot. Jelenleg 63 ezer köbméter fa áll rendelkezésre.

Az apró- és nagyvadak kiegészítő takarmányozása a magas hóborítottságú területeken, illetve a hó elekézése, az állatállomány táplálékhoz juttatása a vadásztársaságok feladata, ezt a tárca ellenőrzi. Ha nagy fagyok és ezzel nagy állatállomány- pusztulás következne be, a vadak kilövése is leállna önkorlátozás révén, illetve a hatóság is utasítást adhat a vadállomány gyérítésének felfüggesztésére - jelezte az államtitkár.

Bakondi György a csütörtöki, sok balesetet okozó időjárással kapcsolatban elmondta: az ország számos pontján szükség volt a katasztrófavédelem és az együttműködő szervezetek, valamint a közműszolgáltatók szakembereinek a segítségére, összesen 618 szakemberrel és 429 eszközzel vettek részt a téli időjárással összefüggő különböző káresetek felszámolásában.

Csütörtökön tizenegy megye - Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém - és a főváros területét fedte be hótakaró. A legtöbb helyen még nem alakult ki összefüggő hóréteg, de Heves megyében helyenként a 20 centimétert is meghaladta a hó vastagsága. Beavatkozást igénylő hófúvás nem alakult ki. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -10 fokot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mérték.

Csütörtökön 115 embert sikerült a téli időjárás káros következményeitől megmenteni, közülük tízet a kihűléstől - ismertette a főigazgató. A mentők nyolcvanöt embert láttak el, ők a síkos úton, illetve közúti és egyéb balesetekben sérültek meg, kórházi ellátásban tizennyolc embert kellett részesíteni, továbbá ketten szenvedtek szén-monoxid-mérgezést.

A hivatásos katasztrófavédelmi erők, a rendőrség, az önkormányzati és önkéntes tűzoltók, a polgári védelmi szervezetek, valamint a mentők és a közútkezelők december 6-án összesen 618 szakemberrel és 429 eszközzel vettek részt a téli időjárással összefüggő különböző káresetek felszámolásában.

(MTI)

Menü

Navigáció