A V4 több kezdeményezése bekerült az uniós politikai állásfoglalásokba

Publikálva: 2013. július 22.

A Visegrádi Négyek (V4) több közös kezdeményezése bekerült az EU-országok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásáról kiadott politikai állásfoglalásokba - közölte újságírókkal Martonyi János, a magyar diplomácia irányítója.

Elmondta, hogy az EU-külügyminiszteri ülés előtt külön megbeszélést tartottak - magyar elnöklet alatt most először - a visegrádi országok, vagyis Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia képviselői, és hogy ezt a gyakorlatot rendszeresíteni kívánják. Mint hozzátette, a V4-ek igyekeznek közös álláspontot megfogalmazni az uniós fórumokon napirenden levő témákban, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne fejthetnének ki egyéni nemzeti álláspontokat is az EU-tanácskozáson.

A visegrádiak kezdeményezésére került be a Hezbollah katonai szárnyáról szóló uniós politikai nyilatkozatba, hogy a feketelistára vételről hozott döntést félévenként felül fogják vizsgálni - közölte Martonyi János.

Az uniós külügyminiszterek abban állapodtak meg, hogy felveszik a terrorista szervezetek listájára a libanoni síita Hezbollah szervezet fegyveres szárnyát. A feketelistára kerülés azzal jár, hogy a Hezbollah katonai szervezetének tagjait uniós beutazási tilalommal sújtják, bankszámláit pedig befagyasztják. Az uniós miniszterek ugyanakkor megerősítették: folytatni kívánják a párbeszédet minden libanoni politikai párttal, beleértve a Hezbollahot is.

Martonyi elmondta, hogy a Hezbollah katonai szárnya jól azonosítható, és az mint szervezet kerül fel a listára, nem csupán egyes tagjai révén. Ugyanakkor - hangsúlyozta a magyar miniszter a V4-ek által is osztott álláspontot - Libanon stabilitása érdekében a bejrúti hatóságokkal való együttműködésnek folytatódnia kell, és az uniós támogatások - így például a szíriai menekülteknek szánt humanitárius támogatások - pénzügyi átutalásai továbbra is jogszerűek. A Hezbollah síita politikai mozgalom a libanoni közéletbe mélyen beágyazódott szerveződés, és jelen van a kormányzatban is.

Az uniós külügyminiszterek ülésén szintén áttekintették az egyiptomi helyzetet. Kiadott közös állásfoglalásukban a polgári kormányzás megteremtésére szólították fel az új kairói vezetést. Martonyi János - mint azt közölte - hozzászólásában azt emelte ki, hogy Egyiptomban a mostani, pattanásig feszült helyzetben mindenképpen el kell kerülni az erőszakspirál kialakulását.

Az izraeli-palesztin konfliktus ügyében az uniós külügyminiszterek telekonferenciát folytattak John Kerry amerikai külügyminiszterrel, aki beszámolt arról, hogy eredményesnek mutatkoznak a felek közti közvetlen tárgyalások felvételének előkészítését célzó erőfeszítései. Martonyi szerint ebben a fő érdem valóban az Egyesült Államoké, de Európa is pozitív szerepet töltött be ezzel kapcsolatban.

A szíriai polgárháborút illetően Martonyi János kiemelte: az uniós miniszterek közös véleménye, hogy a konfliktusra csak politikai megoldás képzelhető el, katonai nem. Egyelőre azonban - állapította meg - nem tudni, lesz-e újabb genfi megbékélési konferencia, és ha igen, az eredménnyel járhat-e. A magyar külügyminiszter drámainak mondta a szíriai állapotokat, és kiemelte, hogy immár megfigyelhető "gyermekek tudatos pusztítása", gyermekkatonák bevetése is.

Az uniós külügyminiszterek ugyancsak megvitatták a keleti partnerség kérdéskörét. Martonyi közölte, hogy az EU őszi vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozójára meg fogják hívni az egyébként az EU részéről sok tekintetben elmarasztalt Fehéroroszországot is.

(MTI)

Menü

Navigáció