A társadalom széles rétegeit be kell vonni az "EU 2020" stratégia előkészítésébe

Publikálva: 2013. február 15.

Az "Európa 2020" stratégia előkészítésébe a társadalom lehető legszélesebb rétegeit kell bevonni – mondta Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azon a tárgyaláson, melyet Joost Van Iersel, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) "EU 2020" irányító bizottsága elnöke kezdeményezésére hívtak össze az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Közlemény.

A helyettes államtitkár hozzátette, a látogatásra jó pillanatban került sor, hiszen a kormány épp tegnap döntött az "Európa 2020 stratégia" előkészítéséről. A tárgyaláson az is elhangzott, hogy a program összeállítását széleskörű társadalmi egyeztetés előzi majd meg.

A megbeszélésen Van Iersel érdeklődött a magyarországi Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) működéséről, amellyel kapcsolatban Latorcai Csaba elmondta: "Az elmúlt években a munka világa, a gazdaság- és társadalompolitika területén egymás mellett működő fórumok nem tudták hatékonyan betölteni érdekképviseleti tevékenységüket, a Tanács az újjászervezés eredményeként a társadalom valamennyi szférájának bevonásával alakult meg." Ezen kívül a kormány egyéb módokon is igyekszik a társadalmi egyeztetést megvalósítani, a helyettes államtitkár példaként említette, hogy a kormány minden jogszabálytervezetet elektronikus úton társadalmi egyeztetésre bocsát, illetve lehetőség van az azonos területen működő civil szervezetek számára tárca szintű stratégiai partnerség kialakítására is. A megbeszélésen Latorcai Csaba bejelentette, hogy a jövőben az EGSZB magyar képviselője konzultatív jelleggel részt fog venni az NGTT ülésein.

A tárgyaláson Van Iersel elnök elmondta, hogy a közelmúltban elindult egy folyamat, mely során a brüsszeli intézmények és a tagországok nemzeti szintű intézményei egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a Bizottság rendszeres látogatásokat tesz a tagországokban, illetve az Európai Parlament is szorosabbra fonta kapcsolatát a nemzeti parlamentekkel. Az európai integráció egy hatalmas program, mely iránt a tagországoknak egyre inkább elkötelezetté kell válniuk.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Menü

Navigáció