A Tanyafejlesztési Programból valósulhatott meg az új piac Kállósemjénben

Publikálva: 2013. augusztus 29.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012-es Tanyafejlesztési Programjának támogatásával jöhetett létre Kállósemjénben az új piac, melyet Budai Gyula a szaktárca parlamenti államtitkára adott át.

(A Kölcsey Televízió felvétele)

A szabolcs-szatmár-bereg megyei település a 33,2 millió forintos összköltségű beruházást a program által biztosított közel 30 millió forintból valósította meg. Kállósemjén a Tanyafejlesztési Program eddigi két éve során összesen 31,2 millió forint támogatást nyert.

A Tanyafejlesztési Program 2010-ben indult, a finanszírozásra 2011-ben mintegy 1 milliárd, 2012-ben 1,5 milliárd forint állt rendelkezésre.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció