A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésről tárgyalt Asztalosné Zupcsán Erika

Publikálva: 2013. február 19.

A Nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásáról szóló ENSZ egyezmény (CEDAW) magyarországi végrehajtásáról Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár vezetésével 25 fős delegáció számolt be Genfben február 14-én. A küldöttségben az érintett tárcák mellett a bírói kar, az ügyészség, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a KSH képviselői vettek részt. Közlemény.

A helyettes államtitkár nyitó beszédében az egyezményt felügyelő bizottságnak bemutatta a legutóbbi meghallgatás óta (2007) bekövetkezett alapvető társadalmi, jogi és gazdasági változásokat s az ezek nyomán kialakított kormányzati politikát, gyakorlati intézkedéseket. Elmondta, hogy az új Alaptörvény szerint a jogegyenlőség mellett az esélyek egyenlőségének megteremtése is az állam feladata.. Ismertette a kormány népesedés-, a család és a nőpolitikai célkitűzéseket s prioritásként jelölte meg a nők foglalkoztatásának bővítését.

A nemzetközi szakértőkből álló bizottság számos kérdést tett fel a nőkkel szembeni diszkrimináció tilalmával kapcsolatos magyar jogi szabályozásról, jogaik tiszteletben tartásának elősegítéséről, a nőkkel szembeni sztereotípiák megváltozatása, valamint a családi életre nevelés érdekében tett intézkedésekről. A bizottság tagjai részben a magyar civil szervezetek javaslatai alapján fogalmazták meg kérdéseiket. A szakértők részletes tájékoztatást kértek az emberkereskedelmet, a nők elleni erőszakot, ezen belül is a kapcsolati erőszakot érintő témákban. Kiemelt figyelemmel kísérték a roma nők helyzetéről, a fogyatékossággal élő nők jogainak érvényre juttatásáról, a nők egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréséről, valamint a vidéki nők helyzetét érintő infrastrukturális változásokról szóló beszámolókat, gyakorlati példákat.

A kormánnyal és a civil szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján az egyezmény magyarországi végrehajtásának elősegítése érdekében a bizottság ajánlásokat fogad el, amelyeket február 22-én hoznak nyilvánosságra.

A következő dialógusra várhatóan öt év múlva kerül sor.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció