A magyar állam is felelős volt a holokausztért

Publikálva: 2013. október 1.

A magyar állam is felelős volt a holokausztért – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián kedden.

1990 után, amikor "hirtelen" beszélni lehetett Magyarországon a holokausztról, a társadalomnak szinte sokkszerű volt találkoznia a magyar állam felelősségével - mondta Navracsics Tibor, felidézve, hogy az ő nemzedéke még azt tanulta az iskolában: nem a magyar állam, hanem "egy elkülönült emberfaj", "a Horthy-fasiszták" voltak felelősek a holokausztért, a kommunisták győzelmével pedig Magyarország túltette magát ezen a fejezeten.

A magyar társadalom így csak 1990-ben szembesülhetett azzal, hogy a magyar állam szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket. A magyar állam is felelős volt a holokausztért - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, hangsúlyozva, hogy szembe kell nézni a felelősséggel. Szavait nagy tapssal fogadták a konferencia résztvevői a Felsőházi teremben.

Fotó: Burger Zsolt

Kijelentette ugyanakkor: "tanultunk a múltból, pontosan tudjuk, mi történt itt". A magyar demokrácia ma minden polgárát megvédi azokkal szemben, akik gyűlöletet akarnak szítani, mert az a cél, hogy Magyarországon mindenki biztonságban érezhesse magát - nyomatékosította a tárcavezető, aki a holokauszt áldozatainak kárpótlása és a magyarországi zsidó közösség emlékeinek megjelenítése érdekében hozott kormányzati intézkedések közül többet is felsorolt az elmúlt évekből. Megemlítette a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját, a Holokauszt Emlékközpont és a Terror Háza Múzeum megnyitását, a 2012-es Raoul Wallenberg-emlékévet és a holokauszt-túlélők nyugdíjkiegészítésének megemelését.

Navracsics Tibor rámutatott azonban arra is, hogy mindig lesznek olyanok, akik gyűlöletből élnek, vagy azért, mert az adja lényük lényegét, vagy mert jó üzleti lehetőséget látnak benne. Ezért a múlt feltárása közben a jelenről sem szabad elfeledkezni - tette egyértelművé, felidézve a jobbikos Gyöngyösi Márton tavalyi - "a magyar demokrácia hírnevén sokat rontó" - szavait. (A jobbikos képviselő a parlament plenáris ülésén tavaly novemberben arról beszélt, hogy a Magyarország számára bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, zsidó származású országgyűlési képviselők és kormánytagok számbavételét tartaná időszerűnek.)

A miniszterelnök helyettese emlékeztetett, hogy Gyöngyösi Márton felszólalása után szigorították a házszabályt, és szűkítették a parlamenten belüli szólásszabadságot, hogy ne lehessen gyűlöletet szítani az Országgyűlésben.

"Magyarország a jóakaratú emberek köztársasága, vagy legalábbis mi ennek szeretnénk látni" - hangsúlyozta.

Fotó: Burger Zsolt

Kitért egyúttal a 2014-es magyarországi holokauszt-emlékévre is, amelynek központja - mondta - az oktatás és a nevelés lesz, mert "amit nekünk nem tanítottak meg, azt nekünk meg kell tanítanunk a gyermekeinknek", hogy a múlt borzalmai soha ne ismétlődjenek meg, hogy a mai gyűlölködőknek ne legyen utánpótlásuk.

Navracsics Tibor szavait azzal zárta, hogy "mi nem azok közé tartozunk", akik úgy gondolják, elképzelhető Magyarország jövője a gyűlölet táborában. "Nem engedhetjük meg - a múlt felelősségének tudatában -, hogy az antiszemitizmus Magyarországon megerősödjön" - mondta.

(MTI)

Menü

Navigáció