A Külügyminisztérium szigorította az utazási ajánlásokat

Publikálva: 2013. augusztus 16.

A Külügyminisztérium - a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételével - nem javasolja az utazást Egyiptomba, így az országot az egyelőre biztonságos és viszonylag nyugodt üdülőterületet leszámítva az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja.

A konzuli szolgálat honlapján 2013. augusztus 15-én közzétett figyelmeztetésben emlékeztetnek: az Egyiptom fővárosában és az ország több régiójában szerdán kirobbant erőszakos összecsapások miatt a kormány egy hónapra szükségállapotot, valamint az este hét és reggel hat óra közötti időszakra éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában, Szuezben és az ország több tartományában.

Emellett felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, valamint megerősítették a kormányépületek védelmét. Kairóban több helyen útlezárások, katonai ellenőrzőpontok vannak, és lezárták a látogatók elől a gízai piramisokat is.

A Külügyminisztérium a kairói nagykövetségtől, a helyi hatóságoktól, hivatalos forrásoktól, az EU tagállamaitól, valamint a nagyobb utazási irodáktól és érdek-képviseleti szervektől származó információk alapján folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, az országba utazó és ott tartózkodó magyar állampolgárok biztonságát befolyásoló körülményeket.

Kiemelték: a Vörös-tengernél lévő üdülőkomplexumok biztonsági helyzete egyelőre kielégítő, ezeken a helyeken viszonylagos nyugalom van, az egyiptomi hatóságok egyelőre biztosítják a szükséges védelmet a külföldieknek. Az egyiptomi rendőrség azonban azt tanácsolja a turistáknak, hogy maradjanak a szállodák területén mind Hurgadában, mind pedig Sarm es-Sejkben - írták. Hozzátették: bár a helyi hatóságok a szállodák megközelítését a kijárási tilalom idején is biztosítják a turistacsoportoknak, nyomatékosan kérik a turistáktól, hogy maradjanak a szállodákban.

A tárca közölte: az üdülőközpontok biztonsági besorolása egyelőre nem változott, azok továbbra is a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába tartoznak. Ezért a Külügyminisztérium azt ajánlja az Egyiptomba készülőknek, hogy a biztonsági kockázat miatt fontolják meg az utazást, folyamatosan tájékozódjanak az utazási irodáknál vagy azok helyi képviselőinél, és kövessék nyomon a helyi hatóságok, híradások és szállásadók figyelmeztetéseit, tanácsait, utasításait.

Kitértek arra is, hogy tüntetésekkel nemcsak Kairóban, hanem az ország más területein, elsősorban a nagyvárosokban is számolni kell, és ezek erőszakos cselekményekbe csaphatnak át, adott esetben tűzharcok alakulhatnak ki. Arra kérik az országban tartózkodókat, hogy biztonságuk érdekében mindenképpen kerüljék el a tömegmegmozdulásokat és azok környékét. Ha ilyet látnak, a lehető legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt, fényképeket ne készítsenek se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól még mobiltelefonnal sem. Kairóban a tüntetések által leginkább érintett területek a Tahrír-tér és környéke, Heliopolisban az elnöki palota környéke, Nasr Cityben a Rabaa al-Adawiya mecset és környéke, valamint a köztársasági gárda központja.

A hadsereg az országban több katonai ellenőrzőpontot állított fel. A Külügyminisztérium azt kéri a magyar állampolgároktól, hogy ezeken a helyeken kövessék a hadsereg utasításait, úti okmányaikról legalább másolatot minden esetben tartsanak maguknál, és azt kérésre adják át a katonáknak.

Azt is javasolják, hogy az utazók indulás előtt töltsék ki a konzuli szolgálat honlapján (http://konzuliszolgalat.kormany.hu/a-regisztraciorol) található regisztrációs űrlapot, mert az egy esetleges vészhelyzetben megkönnyítheti a kapcsolattartást és a konzuli védelem biztosítását.
A kairói magyar nagykövetség vészhelyzet esetén hívható mobiltelefonszáma (002-0122-6575198) éjjel-nappal üzemel.

(MTI; Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció