A közjó megteremtéséhez mindenkire szükség van

Publikálva: 2013. június 20.

Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarországon mindenkinek a munkájára szükség van a közjó eléréséhez, így azoknak a közreműködésére is számítanak, akik egyébként segítségre szorulnak.

Balog Zoltán csütörtökön Szombathelyen, a Fidesz Magyarország jobban teljesít elnevezésű rendezvényén azt mondta, senkit sem hagyhatnak az út szélén, de minden emberre úgy tekintenek, mint aki egyébként képes lenne hozzátenni valamit a közöshöz, csak éppen hozzá kell őt segíteni ehhez.

A miniszter úgy fogalmazott: ha kell, a megsegített érdekében akár "kényszert is érdemes alkalmazni", ezért van az, hogy ha valaki nem fogadja el felkínált munkát, az kikerülhet a szociális segélyben részesülők köréből. Közölte: segély helyett munka, és nem is akármilyen munka, hanem értelmes, értékteremtő, munkaviszonyt jelentő munka, amit ajánlottak.

Balog Zoltán azt mondta, sokkal többen éltek a felkínált lehetőséggel, mint előre gondolták, a közfoglalkoztatás "start", amely elindít a munka világába, több mint 300 ezer embert ért el. Közöttük vannak legalább 50 ezren olyanok, akik a magyarországi cigánysághoz tartoznak, és legalább 10 ezer olyan 30-40 éves ember, aki életében még soha nem dolgozott - tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Kitért arra, hogy a közfoglalkoztatás lehetőséget kínál a tanulásra is, ma Magyarországon 30 ezer olyan ember van, akinek a munkaidejéből hetente egy teljes napot finanszíroznak azért, hogy valahol tanuljon valamit, növelve ezzel munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeit.

Balog Zoltán szerint ugyancsak a már említett "kényszerek" közé sorolható az az intézkedés, amely szerint az, aki a gyerekét nem járatja tisztességesen iskolába, egy idő után nem kaphatja meg a családi pótlék egy részét. Ennek hatására fél év alatt 20 százalékkal csökkent az iskolákban az igazolatlan hiányzások száma.

A miniszter szólt arról is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására 2013-ban 34 milliárd forintot fordítottak, és ezzel 31 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását segítették.

A legfontosabb eredmények közé sorolta, hogy sikerült csökkenteni mind az állam, mind az önkormányzatok, mind pedig az állampolgárok adósságterheit.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A devizahitelek végtörlesztésébe 169 ezer ember lépett be, az árfolyamgát lehetőségével a 450 ezer érintett harmada, mintegy 158 ezer ember élt, a devizahitel-szerződések csaknem felére vettek igénybe valamilyen kormányzati segítséget - sorolta Balog Zoltán.

A miniszter kijelentette: a kormány határozott szándéka, hogy tovább folytatja Magyarországon a rezsicsökkentést, október 15-én, a fűtési szezon kezdetén újabb 10 százalékkal fogják csökkenteni az energiaárakat.

(MTI, EMMI)

Menü

Navigáció