A következő három évben bővítik az északkelet-magyarországi bv-intézeteket

Publikálva: 2013. július 10.

A következő három évben bővítik az északkelet-magyarországi büntetés-végrehajtási (bv) intézeteket, és zöldmezős beruházás keretében új, ezerszemélyes börtönt is építenek - közölte Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára szerdán a debreceni bv-intézetben, ahol átadta az új bástyafalat és őrtornyot.

A helyttes államtitkár jelezte: Északkelet-Magyarország négy bv-intézetében az országos átlagot meghaladó, kétszáz százalékos a telítettség.

Hozzátette: az utóbbi két évben kétezerrel nőtt a fogvatartottak száma az országban. Jelenleg 18 300-an vannak, 5600-zal többen, mint ahány férőhely van az intézetekben. Ez átlagosan 44 százalékos túlterheltséget jelent, ennél rosszabb a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Hajdú-Bihar, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bv-intézetekben.

Az elhelyezés feltételeinek javítására az idén 661 millió forintot fordítanak. A hajdú-bihari bv-intézet 277 millió forintos fejlesztése eredményeként nyolcvannal nő az ott elhelyezhető elítéltek száma és negyvennel a foglalkoztatottaké - fűzte hozzá Tóth László.

Nyima Tamás bv-alezredes, a debreceni intézet parancsnoka közölte: 177 férőhelyes intézetükben jelenleg 299 fogvatartott van, de számuk sokszor eléri a 350-380-at is.

A mostani beruházásról elmondta: a csaknem 60 éves bástyafal elavult. Helyén most új bástyafalat és őrtornyot, a 80 méter hosszú, 30 centiméter széles falon, 4 méter magasságban őrsétányt alakítottak ki.

A beruházás alatt az intézet végig működőképes volt, az új bástyafal a fogva tartás biztonságát szolgálja. A kivitelezési munkákban külső vállalkozók mellett harminc fogvatartott vett részt.

Tóth László társadalmi elvárásnak nevezte, hogy a fogvatartottak járuljanak hozzá a költségekhez. Törekednek az önellátásra, s arra, hogy aki munkaképes, az dolgozzon.

A bv-intézetekben működő gazdasági társaságokhoz tavaly 1739 megkeresés érkezett, az államtól folyamatosak a megrendelések - jelezte a helyettes államtitkár -, tavaly például kétmilliárd forint értékben készültek ruhák a bv-intézeti elhelyezetteknek ezekben a műhelyekben.

(MTI; Belügyminisztérium)

Menü

Navigáció