A KIM vezetői és dolgozói is segítik az árvízi védekezést

Publikálva: 2013. június 5.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetői és több mint 200 önkéntes munkatársa részt vesznek az árvízi védekezésben 2013. június 6-án és 7-én a Dunakanyar legveszélyeztetettebb településein. A munkálatokhoz csatlakozik a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint több más tárca kormánytisztviselője is. A minisztérium fontosnak tartja, hogy vezetői és dolgozói segítséget nyújtsanak a munkálatokban, hogy gondoskodjanak a polgárokról és mindent megtegyenek a bajba jutottak megmentéséért.

A közös segítségnyújtásban részt vesznek az állami vezetők, így Navracsics Tibor miniszter és több államtitkár is. A munkatársakat Biró Marcell közigazgatási államtitkár felhívására önkéntes jelentkezés alapján választották ki oly módon, hogy a minisztérium zavartalan működése távollétük alatt is biztosított legyen.

Az árvízi munkálatokban részt vevő minisztériumi dolgozók az önkéntes munka idejére felmentést kapnak a munkavégzés alól. A minisztérium vezetői és munkatársai nemcsak a védekezés során, hanem az árhullám levonulása után is bekapcsolódnak majd a munkába, hiszen az utómunkálatok, például a homokzsákok megsemmisítése közegészségügyi okokból is nagyfokú munkaerőt igényel.

A Duna áradása miatt a kormány kedden veszélyhelyzetet hirdetett ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye, valamint a főváros számos pontján. A Duna érintett szakaszain a kormány központi koordinálásával, nagy erőkkel zajlik a védekezés.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Menü

Navigáció