A Hungarikum Bizottság dönthet a minősítésekről

Publikálva: 2013. július 23.

A Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény felhatalmazása alapján látja el tevékenységét, amely törvényt hosszú előkészítő munka, széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetést követően, 2012 tavaszán egyhangúlag fogadott el az Országgyűlés. A Bizottság tagjait a törvényben meghatározott miniszterek és szervezetek delegálják. Közlemény.

A Vidékfejlesztési Minisztérium mindenki számára egyértelművé szeretné tenni, hogy a Hungarikum Szövetség civil szerveződés nem azonos a Hungarikum Bizottsággal.

A Hungarikum Bizottság 2012. október 18-i megalakulása óta látja el a törvényben foglalt szakmai feladatait. Ezek közé tartozik többek között a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyűjteményének összeállítása. A törvény szerinti nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkező rendszerben, az ún. Magyar Nemzeti Értékek Piramisában történik. Az értékek felkutatása, azonosítása és gyűjtése a településeken kezdődik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A helytörténészek, muzeológusok, néprajzosok, pedagógusok, szakemberek, lokálpatrióták sok helyen már el is készítették a helyi értékek listáját, amely folyamatosan bővíthető. A lokális, települési értéktárak mintájára alkotják majd meg a megyei és tájegységi értéktárakat az önkormányzatok, a Magyar Értéktárat pedig a helyi, ágazati és külhoni értéktárak összesítése során a Hungarikum Bizottság állítja össze. A Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékeket a törvényben nevesített Hungarikum Bizottság hivatott, egyedi értékelés eredményeként, hungarikummá minősíteni.

Ennélfogva a Vidékfejlesztési Minisztérium szeretné nyomatékosítani, hogy a fentiek okán egy-egy civil szerveződés, így a Hungarikum Szövetség álláspontja sem tekinthető a Hungarikum Bizottság álláspontjának. Ezáltal az olyan rosszindulatú híresztelések, mint legutóbb pl. a karcagi birkapörkölt hagyományának megkérdőjelezése, szakmai tájékozatlanságra is utalnak. A karcagi birkapörkölt hosszú ideje az UNESCO nemzeti örökség-listáján is szereplő különlegesség, melynek okán egyértelműen méltó helyen van a hungarikumok között is, miképpen jó eséllyel indul majd a megmérettetésben a bajai halászlé vagy akár a szegedi paprika is.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció