A hajléktalanok integrációjára ír ki pályázatot az Emmi

Publikálva: 2012. december 4.

A hajléktalanok társadalmi integrációjára ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 917 millió forintos keretösszegből a fedél nélküli emberek ellátásával foglalkozó intézmények igényelhetnek forrásokat december 15-étől - jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján

Soltész Miklós elmondta, hogy Budapest és Pest megye 58 millió, míg a többi megye összesen 859 millió forintra pályázhat, projektenként 8-140 millió forintot kaphatnak.

Fotó: Árvai Károly

A pályázat elbírálásánál támogatják az ellátó intézmények fejlesztését, az utcán élők befogadását, ennek érdekében innovatív szolgáltatások kialakítását, az önálló (tehát intézményen kívüli) lakhatás biztosítását, valamint az érintettek munkába állásának segítését személyre szabott képzésekkel vagy egyéni fejlesztési tervekkel. Az egyes projektekbe 10-150 hajléktalan embert vonhatnak be a szervezetek.

Soltész Miklós továbbá közölte azt is, hogy a kormány idén 8,2 milliárd forint normatív támogatást biztosít a hajléktalan emberek ellátására, továbbá - más programok mellett - csaknem 360 millió forint pályázati forrást nyújt több tucat karitatív, civil, egyházi szervezet és önkormányzat segítő tevékenységéhez.

Azt mondta, biztosítani fogják azokat a feltételeket és eszközöket, amelyekre szükségük van az ellátást nyújtó szervezeteknek, egyházaknak, önkormányzatoknak. Jelezte, bízik abban, hogy - ahogy idén januárban és februárban - a mostani télen sem fagy majd meg senki az utcán.

Fotó: Árvai Károly

Az államtitkár elmondta, hogy az Alkotmánybíróság hajléktalanokat érintő döntését elfogadják és tiszteletben tartják, de álláspontja szerint az élet védelme a legfontosabb feladat. Arra mutatott rá, hogy az elmúlt télen "életek tucatjait" tudták megmenteni a szervezetek összefogásával, azzal, hogy az embereket melegedőkbe, szállókba vitték. Kérdésre jelezte, "adott esetben" még az alkotmányt is módosítják annak érdekében, hogy védeni tudják az emberek életét.

Bakondi György kormánymegbízott a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az eddigi havazás nem okozott komoly problémát, "viszonylag egyszerűen" tudták kezelni a helyzetet, de felkészültek a nehezebben kezelhető időjárási körülményekre is.

(MTI, Emmi)

Menü

Navigáció